ROVATOK

Az először 2001 őszén megrendezett Országos kompetenciamérés idén nyolcadik alkalommal mérte fel a 6., 8. és a 10. évfolyamos tanulók körében a szövegértési képességeket és a matematikai eszköztudást.

"Ha ezt túlélem, biztos lehet néhány évem!" - jelentette ki egy fárasztó nap végén némi iróniával Tóth László.

Szerencs - Kitörték a kapukat, a csúszdákat és a hintákat megrongálták, a hinták tartókötelét felgyújtották, s ezzel csaknem 160 ezer forint kárt okoztak azok a fiatalok, akik több alkalommal is "meglátogatták" Szerencsen a Laktanya utca elején található játszóteret. A Szerencsi Rendőrkapitányság nyomozói kiderítették: egy 15-16 évesekből álló csoport tagjai italoztak be. Ennek hatására kezdtek pusztításba.

Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy 2010. május 30-án zártkörű rendezvény miatt 14 órakor nyit ki a Szerencsi Fürdő és Wellnessház. Köszönjük megértésüket!

A Szerencsi Rendőrkapitányság illetékességi területén a kapitányság állománya az elmúlt egy hétben három alkalommal tartott fokozott közúti ellenőrzést, melynek kapcsán az alábbi intézkedések születtek.

Csaknem 160 ezer forint kárt okoztak azok az erejüket fitogtatni akaró fiatalok, akik április 23-án éjszaka ittas állapotban megrongálták Szerencsen a Laktanya utca elején található, lakossági összefogásból épült játszóteret.

A vádirat szerint kilenc családot tett nincstelenné, semmizett ki, juttatott idegszanatóriumba, korábbi átlagos lakókörnyezetéből átmeneti anyaszállásra,

Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Szerencsi Kirendeltségének állásajánlatai:

altIdén 20. alkalommal várja a Gazdanapok a mezőgazdaságban tevékenykedő cégeket, vállalkozókat és az árusokat, kiállítókat június 18-20. között Szerencsen. A nagyközönség számára színpadi programok és egyéb különlegességek nyújtanak szórakozást. A színpadon a helyi tehetségek mellett többek között a Kolompos Együttes népzenei műsorát, a Cairo együttest és Király Viktort láthatja-hallhatja a közönség.

A Szerencsi Rendőrkapitányság nyomozóinak gyors intézkedése, szemfülessége, na meg egy kék pulóver buktatta le azt a két tolvajt, akik április 29-én a helyi általános iskola Bolyai épületének öltözőjéből mobiltelefonokat, sportruházatot, táskákat és egyéb értéktárgyakat tulajdonítottak el.

Az iskola tornatanára, miután hét diákja a kosáredzést követően észrevette, hogy több értéktárgya és márkás ruhadarabja hiányzik, rögtön értesítette a rendőrséget.

A helyszíni szemlét követően a nyomozóknak két gyanús személy tűnt fel az épület aulájában, akik közül az egyik ráadásul a megkárosítottak által leírt és ellopott kék pulóvert viselte.

Előbb igazoltatták az illetőket, majd a ruházat és csomag átvizsgálás során csaknem minden előkerült, amit az enyves kezű tolvajok a tornacsarnok öltözőjéből meglovasítottak.

Nem volt más választásuk, így mind a szerencsi, mind a sajóbábonyi illetőségű elkövető beismerte, hogy valóban a számlájukra írható a bűncselekmény. Sőt az is kiderült, hogy H.Z. ellen négy országos körözés van életben hasonló bűncselekmények elkövetése miatt, ezért őt  a rendőrség azonnal őrizetbe vette.

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image
ESZA infoblokk