ROVATOK

2024. május 7, K
Gizella, Bendegúz

Tetten érték a tolvajt

Egy ismerősét meglopó férfivel szemben fejezte be a rendőrség a nyomozást. Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság  L. Csaba 44 éves taktaszadai lakossal szemben 2013. december 16-án.

A nyomozás adatai szerint 17 óra 54 perckor telefonált a sértett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába, mert – taktaszadai lakásához hazafelé tartva – észlelte, hogy a házába betörtek és az elkövető még bent tartózkodik.

A Szerencsi Rendőrkapitányság és a Készenléti Rendőrség járőrei azonnal a helyszínre mentek, ahol a lakásban tetten érték és elfogták a tolvajt, aki az általa összekészített ruhaneműket és háztartási eszközöket így már nem tudta eltulajdonítani.

Mint később kiderült az elkövető és a sértett közelről ismerik egymást.

Az ügyben indított nyomozást a Szerencsi Rendőrkapitányság 2014. január 28-án befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészség részére.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
2014. február 4. 

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image