ROVATOK

2024. márc. 28, Cs
Gedeon, Johanna, Hanna

Rendhagyó túra

Rendhagyó túra

 A szerencsi Sziget Alapítvány a tragikusan fiatalon elhunyt Kiss Attila gimnáziumi igazgatóhelyettes emlékére, valamint a sportjellegű természetjárás népszerűsítése érdekében – immáron 18. alkalommal rendezte meg május 29-én szombaton az emléktúrát. Az eddig megszokottól most egy rövidebb útvonalat választottak a szervezők, amely a 37-es számú főút csillagharangodi elágazástól kezdődött és a megyaszói temetőben ért véget. Azért döntöttek így a szervezők, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint nagy volt a valószínűsége egy esetleges zápornak, zivatarnak. Az időjárás azonban kegyes volt, a túracsapat szárazon megúszta. Az út során a résztvevők az eldobált szemetet és hulladékot is zsákokba szedték. A megemlékezésen Nyiri Tibor Szerencs város polgármestere, Hajdú Istvánné Megyaszó község polgármestere és Mészáros István református lelkipásztor, esperes mondott beszédet, majd a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit. Az út során megemlékeztek Csőri Istvánról és azokról a túratársakról is, akik már nem lehettek jelen. (Forrás: Szerencsi Hírek)

20210601 kiss attila emlektura1

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image