ROVATOK

2024. márc. 29, P
Auguszta

Az ápolókat köszöntötték

Az ápolókat köszöntötték

A magyar ápolás megteremtője Kossuth Zsuzsanna születésnapján, február 19-én emlékeznek meg minden évben az ápolókról, ami az egészségügyben dolgozók egyik legkiemelkedőbb eseménye. A szabadságharc idején felismerte, hogy nem volt elegendő ápolónő az országban, a kevés számú kórháznak hiányos volt a felszereltsége. Kossuth Lajos – kormányzóvá választása után két nappal – kinevezi őt a magyar honvéd csapatok országos főápolónőjévé, majd munkája eredményeként 1849 nyarán 72 tábori kórház kezdte meg a működését.
A jeles nap alkalmából február 18-án megemlékezést tartottak a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézetben (ESZEI). A megjelenteket Bobkó Géza, az intézmény igazgató főorvosa köszöntötte, aki beszédében hangsúlyozta, hogy az egészségügyi dolgozók a pandémia alatt végig a frontvonalban dolgoztak, ezért munkájuk elismerése most aktuálisabb mint valaha. – Ne kérdezd a beteget, hogy kicsoda, honnan jött, szegény vagy gazdag. Egyszerűen csak hallgasd és gyógyítsd meg. Ez a mi mottónk az intézményünkben – zárta gondolatait az igazgató. Nyiri Tibor, a város polgármestere az intézmény teljes körű, magas színvonalú szolgáltatására, valamint a város példaértékű egészségügyi- és szociális ellátására hívta fel a figyelmet. – Dolgozóink önzetlenül, lelkiismeretesen tesznek eleget hivatásuknak. Napjainkra felértékelődött az ágazat szerepe, nőtt a társadalmi elismertsége és a dolgozók anyagi megbecsülése is jó úton halad. A koronavírus-járvány idején elkötelezettségükkel, szakmai felkészültségükkel bizonyították, hogy idejüket, erejüket, sokszor a saját egészségüket sem kímélve a nehéz körülmények között is számíthatunk rájuk – jegyezte meg a polgármester. Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője Kossuth Zsuzsanna életúját méltatta. – Mi magyarok nagyon szerencsések vagyunk mert olyan történelmi példaképeink és követendő minták vannak előttünk, amibe lehet kapaszkodni – mondta, majd hozzátette, hogy emlékére mondunk ezen a napon köszönetet a magyar ápolóknak az elhivatott munkájukért. Az intézetben évente két személyt díjaznak kiemelkedő szakmai tevékenységükért. Az esemény tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt, ezért idén összesen négy egészségügyi dolgozó vette át a rendezvényem az elismerést. A limitált kiadású Kossuth Zsuzsanna ezüst emlékérmet, virágcsokrot, emléklapot és pénzjutalmat kapott Telekiné Karszki Edit, Csorba Istvánné, Juhász Emese és Sallainé Nagy Ildikó. (Forrás: Szerencsi Hírek)

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image