ROVATOK

2024. ápr. 20, Szo
Tivadar, Odett

A szomszéd néni figyelt

A szomszéd néni figyelt A szerencsi egyenruhások a bejelentést követően azonnal elfogták a besurranó tolvajt.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya B. Győző 26 éves alsóberecki lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2015. október 2-án 15 óra 10 perckor besurrant egy szerencsi lakásba, majd onnan eltulajdonított egy pénztárcát a benne lévő személyes iratokkal, bankkártyákkal együtt. A közelben járőröző rendőröket a sértett értesítette a történtekről, akinek 78 éves szomszédja pontos személyleírást is adott az elkövetőről. A kapott információk alapján a rendőrök öt percen belül a közelben elfogták a besurranó tolvajt. A sértett eltulajdonított pénztárcáját hiánytalanul visszakapta.

A terheltet a Szerencsi Rendőrkapitányság gyanúsított kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vette az eljárást pedig 2015. október 5-én bíróság elé állítási javaslattal lezárta.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
2015. október 9.
Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image