ROVATOK

2024. május 8, Sze
Mihály

A szeretet és a hit

Pándi Miklósné köszöntésePandi Miklósnét köszöntötte 90. születésnapja alkalmából 2014. február 5-én Koncz Ferenc polgármester.

A városvezető virágcsokorral és az alkalomra készített ajándékkal kedveskedett a szép kort megért hölgynek, egyben tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait. 

Pandi Miklósné meghatódva fogadta vendégét és örömmel mesélt életéről. Elmondta, hogy Egerlövőben született, de gyermekéveit Taktaszadán töltötte, édesapja református lelkész volt. Testvérének esküvőjén ismerkedett meg későbbi férjével, Rokonay Józseffel, majd egy év elteltével házasságot kötöttek. A háborúban mindenük elpusztult, majd 1947-ben a férj is elhunyt. A tragédiák sorozata, melyekben édesapját is elveszítette, nagyon fájók voltak, ám nem tört meg, küzdött árván maradt családjáért, az Istenhit győzött. Megtalálta helyét Taktaszadán, a helyi tanácsi hivatalban helyezkedett el, ahol mint pénzügyi előadó dolgozott nyugdíjaztatásáig. A taktaszadai korszak elején Pandi Miklós tanárként a Felvidékről került a településre, akivel megkedvelték egymást és házasságot kötöttek. Ebből a házasságból is született egy fiúgyermek. A 90 éves Pandi Miklósné, Ilonka néni életét bearanyozzák a gyermekek, büszkén mutatja szobájának falán a bekeretezett fotókat, közöttük a hat unokáét, illetve az öt dédunokáét, utóbbiak közül ketten ugróköteles világ- és Európa-bajnokok. Megállíthatatlanul mondja saját- és családja életének történetét, közben megemlíti, hogy leányának építkezése kapcsán kezdtek el házat húzni Szerencsen, a két lakhely szinte egyszerre készült el a nyugdíjas évei kezdetén. Ilonka néni sokat olvas, legkedvesebb könyve a Biblia, ezt sokszor átolvasta, sőt magyarázó kiadványokkal is igyekezett bővíteni tudását a világ legtöbb nyelvére lefordított kötetben foglaltakról. Mint azt megfogalmazta: a családtól kapott szeretet és az Istenben való hit élteti.

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image