Szerencsen új hagyomány indult útjára: idén először rendezték meg a Hagyományőrző Roma Tábort, amelyben a gyerekek egyszerre tanulhattak, játszhattak és ismerkedhettek meg a roma kultúra értékeivel.
A szervezők fontosnak tartották, hogy a programok egyszerre legyenek szórakoztatóak és hasznosak, így a tábor résztvevői nemcsak élményekkel, hanem új ismeretekkel is gazdagodtak.
Horváth Ernő, a Szerencsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a Szerencsi Híreknek elmondta: az első alkalom ellenére sokszínű programmal készültek, és tapasztalt segítőkkel vágtak neki az egyhetes tábornak. A gyerekek megismerték a Szerencsi Közösségi Ház (a régi „R” épület) szolgáltatásait, majd mélyebb betekintést nyertek a roma kultúrába, azon belül is a hangszerek világába. A hét során többek között kipróbálhatták a szőnyegszövést, textilkép-készítést, részt vettek klubfoglalkozásokon, drogprevenciós előadáson, közös bográcsozáson és fagylaltozáson, sőt, még ugrálóvár is várta őket.
A tábor megnyitóján Varkoly Ádám alpolgármester köszöntötte a gyerekeket. Jó kikapcsolódást kívánt, és biztosította a roma nemzetiségi önkormányzat képviselőit, hogy a városvezetés minden támogatást megad. A gyerekek örömére az önkormányzat a gumikerekes kisvonatot is rendelkezésre bocsátotta, amellyel számos kört tehettek a városban. A programokat dr. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is üdvözölte. Látogatása során személyesen találkozott a táborozókkal, akiknek csokoládét is vitt ajándékba.
A szervezők remélik, hogy a hagyományőrző táborból a jövőben is visszatérő esemény lesz, amely évről évre gazdagítja a gyerekek élményeit, új ismereteket ad számukra, erősíti a közösséget Szerencsen, és hozzájárul ahhoz is, hogy a roma kultúra értékei minél szélesebb körben megismerhetővé váljanak. Emellett céljuk, hogy kialakuljon egy olyan összetartó közösség, ahol a gyerekek már fiatalon barátságokat köthetnek.