ROVATOK

altA Városi Kulturális Központ és Könyvtár,
valamint a Szerencsi Férfikar
tisztelettel meghív minden érdeklődőt
2008. május 24-én, szombaton 17 órától
a Szerencsi Férfikar 85 éves jubileumi hangversenyére


Monok, Szerencs - A Magyar Honvédség megalakulásának 160. évfordulója alkalmából rendeznek toborzó futást országszerte. A mozgalomhoz a monoki és a szerencsi futók is csatlakoztak. 

A monoki menet a településtől egészen Bekecsig tartott, ott vették át a stafétát a szerencsiek, akiket a Kossuth téren Heves János, Szerencs alpolgármestere köszöntött a ’48-as emlékműnél. Az alpolgármesteri üdvözlő szavak után a szerencsi általános iskolások adtak rövid műsort, majd a megjelentek megkoszorúzták az emlékművet és Heves János felkötötte Szerencs szalagját a toborzó zászlóra.

-bg-

 Forrás: Észak-Magyarország

Hat főből álló kínai újságírócsoport látogatott a Szerencsi Fürdő és Wellnessház épületébe 2008. május 8-án.

Szerencs Város Napjának rendezvénysorozatához kapcsolódva a „Hegyalja kapujában” tartotta idei versenysorozatának első állomását a felnőtt férfi élsportolók mezőnyében a Kerékpársport 2000 Alapítvány.

A Szerencs és Környéke Fejlődéséért Egyesület
2008. május 29-én, csütörtökön 17.00 órától
tartja következő taggyűlését.
Helye: Szerencs, Rákóczi-vár Kaszinóterem
 

Május elején megkezdődött az óvodai beiratkozás Szerencsen. A város három nevelési intézményében az első négy nap alatt összesen több mint nyolcvan férőhelyet töltöttek be a jelentkezők. Ez a szám már meghaladja az idén iskolába menő nagycsoportosok számát. A szerencsi óvodák május 16- ig munkanapokon 8 és 16 óra között továbbra is várják a leendő óvodásokat.

Forrás: Észak-Magyarország

 

2008. május 8-án este fél hét előtt néhány perccel nem mindennapi rendőri akciónak lehettek szemtanúi a Szerencs belvárosában sétáló járókelők.

B.J. taktaszadai lakos hetek óta rettegésben tartott egy szerencsi férfit, akit azzal fenyegetett meg, hogy amennyiben nem ad neki 200.000 forintot akkor rágyújtja a családi házát.

A Szerencsi Rendőrkapitányság zsarolás bűntettének elkövetése miatt indított nyomozást az elkövető ellen, aki május 8-án kívánta átvenni a pénzt a sértettől.

Az említett időpontban B.J. megjelent Szerencs belterületén egy illatszer áruház előtti területen, majd gyanútlanul zsebre tette a pénzt. Ekkor a szerencsi nyomozók által alaposan előkészített akció befejezéseként a megyei kommandósok pillanatok alatt elfogták a zsarolót.

A 31 éves elkövető nem először kerül összeütközésbe a törvénnyel, hiszen több esetben állt már bíróság előtt. Ez alkalommal a pénz megszámolására sem maradt ideje, a bíróság a cselekmény elkövetését követő 24 órán belül elrendelte előzetes letartóztatását.

A néhány pillanat alatt lezajlott esemény először meghökkenést, majd elégedettséget váltott ki a rendőri akciót végignéző járókelők részéről.

A kapitányságvezető elmondta, hogy a jövőben is hasonlóan szakszerű, gyors és eredményes intézkedésekre számíthat a lakosság.

A korábbi döntéssel ellentétben december 31-ig mind a harmincnyolc alacsony forgalmú vasúti szárnyvonalon megrendelte a közszolgáltatást a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Az év végéig megrendelték a közszolgáltatást az alacsony forgalmú vasúti szárnyvonalakon.

Putnok, Abaújszántó, Szerencs - A korábbi döntéssel ellentétben december 31-ig mind a harmincnyolc alacsony forgalmú vasúti szárnyvonalon megrendelte a közszolgáltatást a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Azért adtak hét hónap haladékot annak a tizenkét vonalnak, amelyen eredetileg csak május 31-ig rendelték meg a szolgáltatást, mert a kormányzati struktúra átalakítása miatt az elmúlt hónapokban lassultak az egyeztetések a vonalak jövőjéről. A tárca folytatja a tárgyalásokat az önkormányzatokkal, így egyelőre nem sérül a településen élők alapvető közlekedéshez való joga.

Helyesen tette

Tamás Barnabás, Putnok polgármestere sikerként könyvelte el azt, hogy az év végéig biztosan megmarad az Eger–Putnok közötti szárnyvonal, jóllehet jelenleg csak Eger és Szilvásvárad között van hivatalosan elfogadott menetrend, Szilvásvárad és Putnok viszonylatában nincs. Az új miniszter nyilván még nem tájékozódhatott megfelelően, másrészt azt sem akarhatta, hogy rögtön fújolással fogadják, ezért a döntést kitolta az esztendő végéig. "Ezt egyébként helyesen tette – jelentette ki Tamás Barnabás. – Ha 2009-ben akarják véglegesen bezárni a vonalakat, remélem akkor is sikerül majd ezt megakadályoznunk. Abban bízom, hogy új választások lesznek jövőre és olyan új erők lépnek a porondra, amelynek eredményeként nem szűnik meg az ország legszebb fekvésű vasúti szárnyvonala."

Támogatással

Madár György, Abaújszántó polgármestere nem ebben a hét hónapos hosszabbításban látja a megoldást, véleménye szerint az igazi cél a szárnyvonalak végleges megmentése. Ezt pedig úgy lehetne elérni, ha a kistérség támogatást kapna gazdasági és turisztikai fejlesztéshez. Ez ugyanis elengedhetetlen feltétele annak, hogy a vonatokon újra megfelelő számú utas legyen. Madár György hozzátette: kétféle elképzelés született a várost is érintő vonalmegszüntetésről. Az első változat az Abaújszántó-Hidasnémeti, a másik a Szerencs-Hidasnémeti vonal bezárásáról szólt. A polgármester szeretné, ha a szakminisztérium pontos kimutatást adna arról, mibe kerül a szárnyvonal fenntartása, és hogy mennyire veszteséges annak üzemeltetése, hiszen ezek után tudnák eldönteni az önkormányzatok, mivel tudnának hozzájárulni az üzemeltetéshez.

Visszatekintő

Az alacsony forgalmú, a közlekedési tárca előző vezetése szerint gazdaságtalan mellékvonalak közül 38-at akartak lezárni az idén. Tavaly decemberben a szakszervezet kiharcolta az akkor még SZDSZ-es tárcánál, hogy ezek közül 12-őn május végéig, 26-on pedig az év végiéig tovább járhassanak a vonatok. Szabó Pál, frissen kinevezett gazdasági miniszter most a nyáron bezárni tervezett 12 vonal működését meghosszabbítja az év végéig. Az eredeti terv szerint csak akkor maradhattak volna, ha a velük párhuzamosan indított buszjáratok ellenére is sokan használják.

Forrás: Észak-Magyarország 


A Városi Kulturális Központ és Könyvtár szervezésében
„KORSZERŰBB OTTHONÉRT KLUB”
2008. május 13-án, kedden 17 ótáról
Téma:  Feng shui praktikák az egészség, család védelmében, gyarapodásunk érdekében

2008. május 5-én megkezdődtek a 2007/2008. tanév május-júniusi vizsgaidőszakának érettségi vizsgái.
Ez a nyolcadik olyan vizsgaidőszak, amelyik a kétszintű érettségi vizsga szabályai szerint zajlik, s melynek során a megfelelő feltételek megléte esetén 7 vizsgafajta letételére van lehetőség: rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító vizsga választható.

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image
ESZA infoblokk