ROVATOK

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosítása alapján 2009. augusztus 1-től a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, a bukósisak és a mobil rádiótelefon használatára vonatkozó rendelkezéseket megsértői közigazgatási eljárás keretében közigazgatási bírság fizetésére kötelezhetők. Az eljárás határideje 30 nap, mely egy alkalommal 30 nappal meghosszabbítható.

A szerencsi szalmaerőmű kapcsán újabb határozat született, amely pozitív döntés a beruházó számára.

Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség felügyeleti eljárás keretében felülvizsgálta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 1503-8/2007. számú határozatát.

Idén újra várják a megye amatőr előadóművészeit az immár hagyománnyá vált VIII. Amatőr Gálára. A verseny felmenő rendszerű: a helyi megmérettetés után a szakági versenyek következnek, majd a Miskolci Gálán mutatkozhatnak be a zsűri által kiválasztott produkciók. Részletes információért kattintson ide.

Beszámoló a szerencsi Hegyalja Pedagógus Kórus szicíliai útjáról.

Szerencs Város Polgármesteri Hivatala a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Szerencs Város Polgármesteri Hivatala Építésügyi és Városfejlesztési Osztály műszaki ügyintéző
munkakör betöltésére.

Megjelent a LHH program keretében a ROP üzleti infrastruktúra fejlesztési pályázat, ahol - a nevesített projekteken túl -a kistérség számára meghatározott keretre a kistérségi (fejlesztési bizottság, valamint többcélú társulás tanácsa) által támogatott projekteket tud befogadni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

A Büntető Törvénykönyv (Btk.) 2009. február 1-jétől hatályos új tényállási elemmel bővült, mely törvényi tényállást alapvetően a hatósági eljárások zavartalan folytatása érdekében nyilvánította bűncselekménnyé a törvényalkotó.

A létesítményben - energiatakarékosság céljából – 2009. július 1-től az alábbi változásokat vezetjük be:

Június 3-án a Szerencsi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály járőre szokásos ellenőrzését végezte Szerencs városban, amikor 23 óra után néhány perccel három személyre figyeltek fel, akik futva jöttek ki az egyik utcából.

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image
ESZA infoblokk