ROVATOK

A Szerencsi Rendőrkapitányság munkatársai 2010. augusztus 30-án 6 óra leforgása alatt öt szabálysértési ügyben vettek őrizetbe elkövetőt.

altSzerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot ír ki a kiváló tanulmányi eredményt elért felsőoktatási hallgatók támogatására az alábbi feltételekkel:

Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Szerencsi Kirendeltségének állásajánlatai:

A Városi Kulturális Központ és Könyvtár munkatársai mindenkit szeretettel várnak a Szerencsi Búcsú - Családok Napja programjaira 2010.szeptember 5-én, vasárnap 15 órától a Rákóczi-vár udvarán. A rendezvény plakátját megtekintheti itt.

 

Igazi fesztivál hangulat fogadta a 2010. augusztus 28-29-én Szerencsre, a III. Országos Csokoládé Fesztiválra érkező vendégeket.

Ünnepélyes keretek között adta át Rónavölgyi Endréné polgármester a Szabadság utca lakói számára a szennyvízcsatorna új bekötővezetékét augusztus 25-én.

Létrejött augusztus 17-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Térségi Ivóvíz-kezelési Önkormányzati Társulás, amelynek célja, hogy több mint százezer ember számára biztosítsa az egészséges ivóvízellátást.

Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Szerencsi Kirendeltségének állásajánlatai:

A nyári szünet a végéhez közeledik, a diákok izgatottan és remélhetőleg lelkesen, kipihenve várják a becsengetést. A szerencsi iskolákban a tanítási év lezárását követően nem csendesedtek el teljesen a tantermek: számos nyári programnak adtak otthont, mind a szerencsi, mind a környező vagy akár a távolabbi településekről érkező vendégeknek. Ezek a programok, táborok némi bevételhez is juttatták az intézményeket, amelyet kisebb javításokra, fejlesztésekre fordíthatnak az épületek csinosítása érdekében.
A nyáron folyamatosan - és az anyagi lehetőségekhez mérten - zajlottak a karbantartási és a kisebb felújítási munkálatok is.
A szükséges festések, parkettafelújítások, világítótestek cseréje, a székek, padok, asztalok javítása mellett a nagytakarítás fázisának végén járnak valamennyi feladatellátási helyen, így elmondhatjuk, hogy az előttünk álló nevelési-oktatási évet megfelelő tárgyi feltételek megléte mellett kezdhetik meg az óvodások, az általános iskolások és a gimnazisták is.
Az óvodapedagógusok, a tanító nénik, a szaktanárok felkészülten várják a gyermekeket és tanulókat. Augusztus 25-én városi tanévnyitó fórumon találkoznak, majd megrendezésre kerülnek a nevelőtestületi értekezletek és a tanévnyitó ünnepségek: a Bocskai István Gimnáziumban augusztus 30-án (hétfőn) reggel 8 órakor, a Szerencsi Általános Iskolában pedig augusztus 31-én (kedden) 17 órakor nyitják meg ünnepélyesen a 2010/2011-es tanévet.
A szorgalmi idő szeptember 1-jétől 2011. június 15-ig tart, természetesen az őszi, a téli és a tavaszi szünet nyújt majd rövid pihenőket a dolgos tanítási napok sorában.
Az előttünk álló tanévben mindenkinek sikereket, sok új ismeretet hozó foglalkozásokat kívánunk!

Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Szerencsi Kirendeltségének állásajánlatai:

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image
ESZA infoblokk