- www.szerencs.hu - Szerencs város honlapja

Szerencs a Nagyalföld és az Eperjes-Tokaji-hegylánc találkozásánál fekszik. A helységtől északra-északnyugatra húzódó hegyeket, amelyeken évszázadok óta a környékbeliek szőlőt termesztenek, a Szerencs-patak völgye elválasztja a Zempléni-hegység tömbjétől.

Szerencs és környékének helyzete többször változott abból a szempontból, hogy aTokaj-hegyaljai borvidékhez tartozónak tartották-e. Még egy 1641. évi szőlőrendtartás 13 felsorolt hegyaljai települése között ott olvashatjuk Szerencs nevét. Az 1737. évi királyi levonat azonban, amely először minősíti zárt termőtájjá a Hegyalját, már nem említi Szerencset és a környező falvakat. A XVIII. században a mezőváros többször kérvényezte a vármegyénél, hogy szőlőtermelése révén tekintsék hegyaljai helységnek. Ezt előbb a vármegye utasította el, majd Mária Terézia 1770-es rendelete után, mely szerint a hegyaljai települések az aszú termés után is tizedet kötelesek fizetni, a helybeliek sem szorgalmazták az ügyet. A XIX. század végén a hegyaljai szőlőket a filoxéra-vész pusztította. Az újratelepítés óta, tehát a XX. század első éveitől Szerencset és a környező községek közül Bekecset, Megyaszót és Monokot ismét Tokaj-hegyaljához tartozónak tekintik. Napjainkban Szerencs immár a Világörökség részét képező Tokaj-hegyaljai borvidékhez tartozik. Mivel a nagy múltú borvidéket az ország belsejéből e városon át lehet elérni, ezért találó az elnevezés: Szerencs, a Hegyalja kapuja.

Szerencs történelme
Kedvező környezeti adottságai révén e vidéken már az ősidőktől kezdve éltek népcsoportok. A neolit korból a tiszai-kultúra emberének tárgyait tárták fel a régészek, és a talált emlékek szerint a népvándorlás idején is lakott volt e terület.

A honfoglalás koráról Anonymus Gesta Hungaroruma és a környékről előkerült szórványos régészeti leletek vallanak. Anonymus szerint, „... Árpád vezér és nemesei pedig nagy örömmel felkerekedtek Hung várából, s a Tarcal hegyén túl ütöttek tábort a Takta vize mellett elterülő mezőn, egészen a Szerencse hegyéig. Erről a hegyről látták, hogy milyen az a hely, mivel pedig nagyon megszerették, úgy nevezték el, hogy nevének latinul amabilis, a saját nyelvükön pedig szerelmes az értelme, attól a naptól egészen mostanáig a szerelemről Szerencsének hívják a helyet. "

Anonymus naiv névfejtése érdekes, de valószínűleg prózaibb magyarázata van a Szerencs név eredetének. Több értelmezés is lehetséges: az egyik szerint a két folyó találkozását jelentő szláv "szrencsa" szóból származhat, utalva arra, hogy a Szerencs-patak és a Takta vize itt folyik össze. Más elképzelés szerint az ótörök "serinc" szóból is eredhet, melynek "türelem, szívósság, állhatatosság" volt a jelentése. A legvalószínűbb az a feltevés, mely szerint az Árpád-korban gyakorinak számító eljárással, magyar névadással keletkezett a település neve: a forrásokban több helyen említett Zerem személynévből származik.

I. István korában Szerencs esperességi központ volt. A történeti kutatások még annak a lehetőségét is felvetik, hogy Patakhoz hasonlóan itt is működött valamiféle ispánsági központ, amely a későbbiek során elsorvadt, és beolvadt Zemplén vármegyébe. Az bizonyos, hogy a XIII. és XV. század között Szerencs a környék tizedszedő központja volt. Erre bizonyítékul szolgálnak azok az ebből az időszakból származó oklevelek, melyek többször is említik a helység nevét. A legkorábbi oklevél, amelyben a település nevét olvashatjuk 1216-ban keletkezett, ebben III. Honorius pápa megerősítette az egri káptalant a szerencsi tized birtokában. Az 1332 és 1337 közötti évekből való pápai tizedjegyzékek Zeremph, Zerencseh, Zerench néven említik a települést.

A XII. század derekán a mai vár helyén a Szent Jánosról elnevezett johannita lovagrend alapított monostort. Mivel fő tevékenységük a gyógyítás volt, a rendet ispotályosok néven is szokták említeni. A gyógyításhoz felhasználták azt a soha be nem fagyó, melegvizű kénes forrást, amelyet még a XIX. századi leírások is említenek, de az 1930-as évek körüli kisebb földcsuszamlás miatt vize elapadt. A keresztes lovagok - a feltételezések szerint - részt vettek a muhi csatában, a tatárok őket is, monostorukat is elpusztították. Az épület maradványait a hozzá tartozó birtokokkal a bencések vették át. A Benedek-rendiek jelenlétéről több oklevél is tanúskodik. Az első általunk is ismert 1247-ben keletkezett, de említik 1264-ben is. Egy 1294-es oklevél pedig arról tesz említést, hogy Farkas fia Domonkost arra kötelezik, hogy kegyúrként állítsa helyre a monostort.

Az említett kegyúr a Bogát-Radvány nemzetség tagja volt, csakúgy mint Szerencs más XIII-XIV. századi tulajdonosai: a Monakiak, az Izsépiek, a Dobiak és Lúcziak.

A település történetének fontos dokumentuma az az 1490-ben keletkezett oklevél, amely először említi Szerencset oppidumként, mezővárosként.

A XVI. század elejétől megnőtt a Hegyalja gazdasági és stratégiai jelentősége. A Szerémséget elfoglalta török, így a Lengyelország felé irányuló borkereskedelemben Tokaj-hegyalja egyre nagyobb szerepet töltött be.

A XV-XVI. század fordulóján a felső-magyarországi megyékben, így Zemplénben is sok jobbágyportát birtokolt Szapolyai János, a későbbi magyar király. Az oklevelek tanúsága szerint az 1490-es évektől ő volt a bencés apátság kegyura, és a szerencsi tizedet is ő szedette be.  A kettős királyválasztás után viszont nagy ellenfele, Habsburg Ferdinánd birtokolta a területet, aki 1532-ben a Bebek-családnak adományozta. Bebek Györgyöt, aki a német párt legfőbb támogatója volt a Hegyalján, Némethy Ferenc tokaji várkapitány 1556-ban elűzte Szerencsről, s a helységet Izabella királyné uralma alá helyezte. Némethy 1556 és 1559 között a bencés apátság helyén erődítményt alakított ki, s a nagy fontosságú utak ellenőrzésének céljából helyőrséget helyezett el benne.

1559 őszén Pethő János kassai kapitány ostrom alá vette Szerencset, de a vár védői Némethy Ferenc felmentő seregének segítségével visszaverték az ostromot. Némethy halála után Balassa Menyhért harc nélkül elfoglalta Szerencset, így az ismét a császáriak fennhatósága alá került.

Az erődítményt 1567-ben a törökök megrongálták. Az ostromok és a török pusztítás következtében az épület rossz állapotba került, mégis a vár és a szerencsi uradalom birtokjogát többen igyekeztek megszerezni. Közöttük volt Rákóczi Zsigmond szendrői kapitány is, aki végül több éves egyezkedés után 1583-ban megkapta a szerencsi birtokot zálogként, a szepesi kamara tartozásai fejében. Ez az esemény mind a vár történetében, mind Rákóczi Zsigmond életében rendkívüli jelentőségű volt. Rákóczi ugyanis a szerencsi uradalom birtoklása révén kapcsolódhatott be a hegyaljai borkereskedelembe, s az ebből származó jövedelmekből újabb és újabb birtoktesteket szerzett, megalapozva ezzel a későbbiekben híressé vált nagy Rákóczi-vagyont. Növekvő jövedelmeiből a szerencsi vár fejlesztésére is nagy összegeket fordított. Az 1586-tól öt éven át tartó építkezések során alakult ki a zárt udvarú belső vár, és ekkor épült meg a két olasz bástyával megerősített külső vár is. 1603-ban a szerencsi uradalom a Rákóczi család örökös tulajdona lett.

Rákóczi Zsigmond bőkezűen támogatta a reformáció térhódítását is. Mivel a város lakosainak többsége már e hitet gyakorolta, a katolikusoktól elvette a plébániatemplomot, és azt hittársainak adományozta. 1595-ben felújíttatta a XIII. századi eredetű épületet. Még ennél is jelentősebb az a lelkes tevékenykedés, amelyet a magyar nyelvű biblia kiadásának érdekében folytatott. A Németalföldről saját költségén hozatott papírt, és az ő tulajdonában volt az a vizsolyi ház, ahol Manskovit Bálint kinyomtatta a Károli Gáspár által magyarra fordított bibliát.

A város történetének talán legfontosabb fejezete is Rákóczi Zsigmond korához köthető. A Bocskai-felkelés idején ugyanis Rákóczi Zsigmond már nagy hatalommal és tekintéllyel rendelkező báró volt, s így az ő részvétele a felkelésben Bocskai számára is nagy jelentőséggel bírt. Rákóczi előbb a közvetítő szerepét töltötte be Bocskai és a császáriak között, majd teljesen a felkelés oldalára állt. 1605. április 17-20. között az ő birtokán, Szerencsen tartották azt az országgyűlést, amely Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választotta, s amelyen kimondták a protestánsok vallásszabadságát.

A Bocskai-felkelés 1604 őszi és téli hónapjaiban jelentős katonai sikereket ért el. Az Álmosd és Diószeg között lezajlott győztes csata után sikerült felmorzsolni Belgiojoso felső-magyarországi főkapitány csapatait, akinek a helyzetét az is nehezítette, hogy Kassa nem nyitotta meg kapuit serege előtt, így az teljesen felbomlott, s a kapitány 50 főnyi kísérettel vonult Szepes várába. Ezután az Erdély feldúlása miatt hírhedtté vált Basta György kapott megbízást a mozgalom felszámolására. Basta 15 000 főnyi serege kezdetben sikereket ért el, két csatában – Osgyánnál és Edelénynél – megverte Bocskai csapatait, de a legjelentősebb város, Kassa továbbra is kitartott Bocskai mellett, s Basta serege előtt sem hódolt meg.

1605 januárjában Bocskai telelni küldte a hajdúságot, s ez kedvező alkalmat nyújtott Bastának arra, hogy támadást indítson a Hegyalja ellen. Basta a még császári kézen levő Tokajt akarta erősíteni, őrségét élelemmel ellátni, ezért Szerencsről és a környékbeli településekről nagy mennyiségű zsákmányt – búzát, barmot, bort – harácsoltatott össze. A városok feldúlását minden bizonnyal rossz néven vette a környék egyik legnagyobb birtokosa, Szerencs várának ura, Rákóczi Zsigmond is. Bocskai novembertől több levelet írt Rákóczinak, amelyekben csatlakozásra kérte a nagy befolyással és vagyonnal, valamint sok katonai tapasztalattal rendelkező főurat, de Rákóczi óvatos volt, s eleinte csak közvetítő szerepet vállalt a hajdúk vezére és a császáriak között. Később azonban belátta, hogy nincs más választása, mint a Bocskaihoz való csatlakozás, s ezzel jelentékenyen erősítette a vezér táborát.

A Hegyalja feldúlása után téli pihenőre Basta seregei Eperjes városába húzódtak, de a császáriak helyzete egyre rosszabbodott. Pénzt és utánpótlást sehonnan nem kaptak, így az ellátatlan sereg olyan pusztítást végzett a vidéken, hogy az még a németpárti urakat is felháborította. Április elején Basta feladta Eperjest, s a hajdúk állandó támadásai mellett nyugat felé, Pozsony irányába vonul vissza. A felvidéki városok meghódoltak Bocskai seregei előtt, s a hajdúk már Morvaországig kalandoztak.

1605. március 10. körül Bocskai a szerencsi várban ütötte fel főhadiszállását. Innen küldette szét március 29-én meghívóját, mely szerint "… Rendeltük az gyűlés napját ez jövő húsvét nap után való vasárnapot … itt Szerencsen. Kegyelmeteket azért szeretettel intjük és az mellett hagyjuk is, hogy akkorra kegyelmetek küldje ide bizonyos emberit…, kik mivelünk egyetemben minden szükséges dolgokrúl állandóképen végezhessenek az hazánk közönséges javára s megmaradására". Bocskai meghirdette tehát az országgyűlést, hívta a vármegyék s a szabad városok küldötteit, de abban nem lehetett bizonyos, hogy a követek el is jönnek, hiszen a rendek a Rudolf király által Pozsonyba hirdetett országgyűlésre szóló meghívást is visszautasították.A felkelés katonai sikerei és az a tény, hogy ennek nyomán 1605 februárjában az erdélyi rendek elfogadták a szultáni athnamét, és Bocskait erdélyi fejedelmi rangra emelték, megnövelték a szabadságharc vezérének tekintélyét.

A nagy katonai győzelmek mellett rendkívül jelentős politikai sikernek számított, hogy a rendek elfogadták Bocskai meghívását, s 1605. április 17-én a szerencsi református templomban összeült az országgyűlés.

Ezzel kibővült a felkelés társadalmi bázisa, hiszen a csapatokban harcoló vitézlő rendek, a hajdúság, a parasztság, és a városok mellett most már a nemesi vármegyék is Bocskai oldalára álltak. Az északkeleti vármegyékből nagy számban érkeztek résztvevők Szerencsre, ahol az országgyűlés megnyitásakor Bocskai magyar nyelvű előterjesztését lelkesen fogadták. A tanácskozáson már nem esett szó a békekötésről, sőt az országgyűlés határozatában a rendek felszólították Bocskait, hogy folytassa a hadakozást, s ne csak a némettel, de a felkelés magyar ellenségeivel is forduljon szembe. Az országgyűlés konkrét hadi feladatokat jelölt ki, s harcok biztosítására megajánlott "minden füst után 2-2 forint" adót, s azt is, hogy a nemesség is hadba vonul. Természetesen a nemesi sérelmekről is szó esett: a rendek mind a császár által elkövetett vallási és alkotmányos jogsértéseket, mind pedig Bocskai seregei által okozott károkat felpanaszolták. Így az országgyűlés határozatai közül nem maradtak ki azok a passzusok sem, amelyek a hajdúk önkényeskedései ellen intézkedtek. Az országgyűlés záró napján 1605. április 20-án Magyarország összegyűlt rendjei Bocskai Istvánt fejedelmi rangra emelték.

Ez a politikai támogatás alapozta meg a felkelés későbbi sikerét, hiszen ekkor Bocskai – bár török nyomásra már Erdély fejedelme is volt – még nem bírta az erdélyiek bizalmát. A magyar rendek által nyújtott bizalom adott lehetőséget Bocskainak arra, hogy bebizonyítsa: "…annyi nyavajái után eszére jött vala", s hogy "… nemzetéhez való szereteiért levetkezé a német lelket".

A fejedelem úgy fejezte ki háláját az őt megválasztó országgyűlésnek helyet adó településnek, hogy 1606. március 9-én Szerencset szabad királyi városi rangra emelte, és lakosainak jelentős kiváltságokat adott. Szerencs lakossága is tisztelettel emlékszik a nagyfejedelemre: április 20-án, a fejedelemválasztás évfordulóin minden évben megemlékezünk e jeles eseményről, s e napot Szerencs képviselő-testülete 1998-ban a város napjává avatta.

1606. december 29-én Bocskai István meghalt. Végrendeletében Homonnai Drugeth Bálintot, Rákóczi volt vejét jelölte a fejedelmi székbe, de a rendek az 1605 óta kormányzóként tevékenykedő Rákóczi Zsigmondot választották meg. Rákóczi fejedelemsége rövid ideig tartott (1607. február 12.-1608. március 5.), címéről Báthori Gábor támadása miatt mondott le. Néhány hónappal ezután Felsővadászon halt meg, de saját kérésére kedvelt tartózkodási helyén, Szerencsen temették el 1609. január 21-én.

1620-ban Bodó Márton Szerencs város főbírája elérte, hogy Bethlen Gábor fejedelem is megerősítse a Bocskai által adott kiváltságokat. Az elkövetkező évtizedek hadi eseményei azonban meggátolták a helyieket abban, hogy éljenek e kivételes lehetőséggel.

I. Rákóczi György (Rákóczi Zsigmond fia, aki Szerencsen született 1589-ben) fejedelemsége idején, 1644-ben császáriak támadták meg a várost, a várat feldúlták, a templomot kirabolták, Rákóczi Zsigmond családi sírboltját feltörték, csontjait szétszórták. A mélyen megsértett fejedelem Kemény Jánost küldte 15000 főnyi seregével megtorlásra. Kemény a várat visszafoglalta, majd az ostrom után Rákóczi György az épületet saját költségén rendbe hozatta.

Az 1660-as évek elején török seregek pusztítottak Észak-Magyarországon. I. Lipót császár zsoldosokat küldött ellenük, Montecuccoli vezérletével. A császáriak egy része a Szerencs melletti mezőn táborozott le. Ekkor készült a vár első ismert alaprajza, Sicha Lukács György hadmérnök által. Ezen jól felismerhető a vár hármas tagolódása, a várat és a várost körülvevő védművek, és a megközelíthetőségét megnehezítő mesterségesen táplált mocsár.

1672 és 1678 között Szerencs Habsburg kézre került, akkor helyőrsége is osztrák volt. 1680-ban Thököly Imre hadvezére, Teleky Mihály foglalta el, majd 1685-től ismét a császáriak uralták. A vár a leírások szerint a sok hadi eseménytől erősen megrongált állapotban volt.

A XVIII. század elején az épület újra a Rákóczi-család birtokába jutott. II. Rákóczi Ferenc életének több eseménye kapcsolódik Szerencshez. A Bécsből hazatérő ifjú gyakran szállt itt meg feleségével együtt. Vallomások című önéletrajzi művéből megtudhatjuk, hogy a nyár elejét rendszerint Szerencsen töltötte. 1697-ben itt érte a hegyaljai felkelés híre. (Ekkor még gyorsan elhagyta a vidéket, nehogy gyanúba keveredjen az udvar előtt.)

A kuruc szabadságharc idején számos magas rangú vendéget fogadott e várban. Egy 1710-ben írt levelében a vezérlő fejedelem elrendelte a szerencsi vár megerősítését.

II. Rákóczi Ferenc utoljára 1710. október 5-én járt őseinek kedves városában.

A szatmári béke után néhány évvel, 1715-ben rendezte az udvar a Rákóczi-birtokok sorsát. Rákóczi Ferenc részét elkobozták, de a hatalmas vagyon fele testvére, Julianna kezén maradt. Így a szerencsi uradalom felét is Rákóczi Julianna, illetve férje révén az Aspremontok örökölték. A kamarai rész tulajdonosai Illésházi Miklós udvari kancellár, Meskó Jakab koronaügyész, és 1719-től gróf Lamberth Ferenc lettek, udvari adományozás révén.

A XVIII. században a vár már elveszítette korábbi katonai stratégiai szerepét, az épületen jelentős átalakításokat hajtottak végre. A település lassú gazdasági fejlődésnek indult. Ennek hiteles bizonyítéka, hogy Mária Terézia 1757-ben évi hét vásár megtartását engedélyezte a városnak.

Vásárlás útján a kamarai részből Szerencs környéki birtokokhoz jutott gróf Grassalkovich Antal és Szirmay Tamás. A Rákóczi Julianna által bírt részeket az Almássyak szerezték meg. Az ő nevükhöz fűződik a szerencsi katolikus plébánia működésének felújítása 1742-ben, s a templom épületének megépíttetése 1750 és 1764 között. Egy 1804-es összeírás szerint már 1640 lakója volt a településnek.

A XIX. század elején a Szirmay család szerezte meg a várat a hozzátartozó birtokokkal együtt, s ez a család lakta az épületet 1945-ig.

Az 1848/49-es szabadságharc idején, 1849 januárjától e környék hadszíntérré változott. Néhány kilométerre Szerencstől, Bodrogkeresztúr, majd Tarcal térségében jelentős csaták zajlottak. Szerencsen toborozták a környékről a nemzetőrségbe jelentkezőket, kerületi központ működött itt, és a város a hadsereg élelmiszerrel való ellátásában is részt vett. Tudomásunk van szerencsi sütőasszonyokról, akik kenyeret sütöttek a honvédek számára. 1849 tavaszán Horváth Vince plébános a függetlenségi nyilatkozatot üdvözölve egy tüzes hangú hazafias szózatot adatott ki Szerencs város költségén.

A 10. zászlóalj tisztikara egy fehér homokkőből készült urnát adományozott a városnak. Ebbe helyezték el 1849-ben Rákóczi Zsigmond csontjait, amelyek addig évszázadokon át temetetlenül a porban hevertek.

A XIX. század második felében a Széchényiek, majd a Harkányiak vásároltak birtokokat a város határában. Az 1876-os közigazgatási reform során a települést nagyközségnek minősítették, Szerencs elveszítette középkori mezővárosi státusát.

A XIX. század elejétől – elsősorban Tessedik Sámuel tevékenységének köszönhetően – hazánkban is egyre inkább terjedt a cukorrépa termesztése és a cukorfőzdék működése. A kiegyezés után már nagyipari méretűvé fejlődött a cukortermelés. A századvégi filoxéra-vész idején, a válság hatására született meg egy Zemplén vármegyei cukorgyár telepítésének gondolata. Számos elképzelés közül végül a gyár helyének Szerencset választották.

A döntésben szerepet játszott a település jó megközelíthetősége. Ez a közút mellett vasúton is lehetségessé vált, hiszen 1859-ben megépült a Miskolcot Nyíregyházával összekötő pálya, majd 1871-72-ben a Sátoraljaújhely felé vezető vasúti vonal, így Szerencs vasúti csomóponttá vált. Nyolc hónap alatt épült fel Európa akkor legnagyobb cukorgyára és finomítója, amely 1889. december 10-én kezdte meg a termelést.

Az ipartelepítés megindította a település gyors fejlődését. 1880 és 1910 között a lakosság száma megháromszorozódott.

Az első világháborúban 104 szerencsi polgár veszítette el életét. Az áldozatoknak közadakozásból állított emléket a város.

1923-ban a Magyar Cukoripari Rt. megépítette csokoládéüzemét, melynek termékei országosan ismertté tették Szerencs nevét.

A két világháború között, ha nem is a korábbi ütemben, de folytatódott a település fejlődése, 1930-ban már 6707 lakosa volt. A gyárak tisztes megélhetést biztosítottak dolgozóiknak, és más munkalehetőségek is akadtak, például hengermalom és kőbánya is működött. Több iskolája és számos aktívan tevékenykedő egyesülete volt a helységnek, amely mutatja a kulturális élet fejlettségét.

1945 után a gyárakat államosították, Szerencs járási székhely lett. A település fejlődése a 60-as években indult meg. A korszerűsített cukorgyár és csokoládéüzem mellett felépült a kenyérgyár és a gépgyár. Fejlődött a könnyűipar és a szolgáltató rendszer. Megerősödött a Szerencsi Állami Gazdaság. Ekkor létesült a város két középiskolája: a Bocskai István Gimnázium és a Szakmunkásképző Intézet.

A fejlődés eredményeképpen 1984-től Szerencs ismét városi rangot kapott.

Szerencs jelenkori fejlődése

Az elmúlt évtizedekben sok új épülettel gyarapodott a város. Megépült a Szerencse áruház, benzinkutak, új szolgáltató helyek létesültek. Fontos szerepet tölt be a város infrastruktúrájában a korszerű postai és telefonszolgáltatás. A lakosság korszerűbb egészségügyi ellátását szolgálja a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet.

A városképet meghatározó Rákóczi út rekonstrukciója jelenleg is tart, a kandeláberek felállításával, virágágyások kialakításával sikerült hangulatosabbá tenni Szerencs fő utcáját.

A mai építészet alkotása az 1987 és 1989 között épült Népház. Megformálásában a természetközeli építészet jelenik meg, építőanyagaiban domináns a fa és az üveg. Lottózó, tanácskozó helyiségek, irodák kaptak benne helyet.

Hasonló stílusban épült a Városi Sportcsarnok. Az épület a Rákóczi-vár mellett található, harmonikusan illeszkedik a műemléki környezetbe.

Az iskolai hasznosítás mellett teremsportokra is kitűnően alkalmas, nemzetközi méretű küzdőtérrel rendelkezik, nézőtere mintegy négyszáz fős. Szintén a sportolni vágyók igényeit elégítik ki a teniszpályák, a műfüves labdarúgópálya, a 2004-ben átadott sporttelep, s a 2005-ben felépült városi tanuszoda.

Szerencsen egy alapfokú oktatási intézmény és két középiskola működik: Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda, valamint a Bocskai István Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola, Középiskolai Kollégium, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató, illetve a Szerencsi Szakképző Iskola. A város oktatási intézményeinek régi gondját oldotta meg a Középiskolai Kollégium megnyitása. Az intézmény a tanév folyamán a diákoknak nyújt szálláshelyet, nyáron pedig a városba látogató vendégeket, turistákat fogadja.

A településre Miskolc felől érkezőket a Világörökségi Kapuzat fogadja, mely az Összefogásért Tokaj Világörökségéért projekt keretében épült fel 2007-ben. A Kapuzat egyrészt kilátóként szolgál, másrészt turisztikai fogadóépület és kávézó is egyben.

A városba érkező turistát különböző kategóriájú szálláshelyek, számos étterem, sportolási lehetőség, hűs pincék várják.

Régi adósságát törlesztette az önkormányzat, amikor jelentős pályázati támogatással megkezdte az 1910-ben épült Községi Fürdő teljes rekonstrukcióját. Az intézmény 2007 novembere óta Szerencsi Fürdő és Wellnessház néven működik. A kikapcsolódásra, felfrissülésre vágyókat medencék, gőzkabin, infra- és finnszauna, sókamra és számos egyéb kényeztető szolgáltatás várja.

A város lakosainak tájékoztatását szolgálja a Szerencsi Hírek, kéthetente megjelenő közéleti lap, a Szerencsi Képújság és a Szerencsi Televízió adása.

Napjainkban Szerencs alap- és középfokú oktatási intézményeivel, kulturális, szociális, egészségügyi és sportlétesítményeivel, szolgáltatásaival a 18 települést magába foglaló Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás központja.

Az önkormányzat előtt még számos megoldásra váró feladat áll. Ezek közül a legfontosabb a munkahelyteremtés és a vállalkozások támogatása, színvonalas, sokoldalú szolgáltatások biztosításával emelni a településen élők komfortérzetét, s javítani a település népességmegtartó képességét. Az elmúlt években számos fejlesztési elképzelés valósult meg (uszodaépítés, ipari park, iskolafelújítás, virágosítás, önkormányzati bérlakásépítési program), és sok új beruházás indul az elkövetkező időben. A fejlesztések mindegyikének célja, hogy egy európai léptékű és színvonalú kisvárossá váljon a 10.000 lakosú Szerencs.

Ond településrész

Szerencs város társközsége Ond, mely a hét vezér egyikéről kapta nevét. A történelem során a két település között szoros gazdasági, társadalmi kapcsolat alakult ki. Napjainkban egységes közigazgatási, önkormányzati igazgatás jellemző a két településrészre.

Ond neve először a XIII. században fordul elő írásos dokumentumban, alakja 1247-ben Ound. Ekkor a Zempléni várispánsághoz tartozott, ezért csak királyi birtok lehetett. A Tolcsva-nemzetség ősi birtoka volt. A nemzetség tagjai, Uz fia Jakab és Imre 1330-ban ondi birtokukat átengedték Németh Lukácsnak. Az 1332-37-es pápai tizedszedő lajstromokban Mazaondja, Mazandya néven szerepel. Ősi birtokosai közé kell számítanunk a Bogát-Radvány nemzetségből származó Monakyakat és a velük rokon Dobiakat. 1476-ban a tokaji pálosok is szerepelnek az ondi részbirtokosok között. A település 1567-ben a török-tatár csapatok támadása során elpusztult, s birtokosai közel három évtized múlva, 1595-ben telepítették újra. Az újratelepítés évfordulóját az önkormányzat emléktábla állításával ünnepelte meg. 1603-ban adomány útján Rákóczi Zsigmond kezére került. 1647-ben I. Rákóczi Ferenc az esztergomi érseknek elzálogosította. Alig egy évtizeddel később a történelmi források arról számolnak be, hogy Ond is a törökök által elfoglalt, hódoltatott települések közé tartozik. A Rákóczi-féle szabadságharc bukása után a család férfiági birtokrésze visszaszállott a királyra, leányági része az Aspremontok, majd a Szirmayak, a Wolkenstein- és az Orczy-család birtokába ment át.

Fényes Elek szótárában (1851) Ondot magyar faluként említi, szőlőhegye a Tokaj-hegyaljához tartozik, ahol igen jó bor terem.

A szép természeti környezet mellett a katolikus templom és az 1802-ben épült református templom nyújtanak idegenforgalmi látványosságot.

A falu lakói mindent elkövetnek, hogy egy kedves, barátságos települést alakítsanak ki, ehhez azonban az önkormányzat támogatására is szükség van. Az infrastrukturális fejlesztések sorában a helyi óvoda épületére áldoztak jelentős összeget, és folyamatosan zajlik a csapadékvíz-elvezetés problémájának megoldása.