- www.szerencs.hu - Szerencs város honlapja

A település a Zempléni-hegység délnyugati dombjai között, a Her­nád folyó bal partján, egy szemet gyönyörködtető völgyben található. Alsódobsza az Árpád-kor óta lakott település. Első írásos említése 1332-ből származik, ekkor „Dompsa”, 1481-ben pedig „Also Dobea” néven fordul elő.

A 15. sz. elején Zsigmond király a Perényieknek adományozta, 1521-ben Dobszay Kázmér kapta meg. Idővel a falu felvette tulajdonosa nevét, Kázmér-Dobsza lett. A Hernád partjának omlásai miatt 1741 után a mai helyére költözött a falu, és a Kisdobsza nevet kapta.

A 19. sz. végén tűzvész pusztított, majd a többi szőlőtermelő vidékhez hasonlóan itt is tönkretette a szőlőt a filoxéra.

Bekecs a Szerencsi-dombság és az Alföld találkozásánál található Mis­kolctól kb. 40 km-re keleti irányban.
A hegyaljai borvidék legnyugatibb községe. A Szerenccsel és Legyesbényével teljesen egybeépült település mellett halad el a 37-es számú főút, így megközelítési lehetőségei ki­válóak.
Bekecs Árpád-kori település, első feljegyzés róla 1067-ből való, a századi apátság alapító levelében található, nevét első tulajdonosai a Bekei csa­lád után kaphatta.
Anonymus mint „kúráló helyet” említi, ami a 19. század végéig működő gyógyhatású iszapfürdőjének volt köszönhető. 1567-ben a török hódoltság idején teljesen elpusztult a falu, majd a Rákóczi-szabadságharc idején is menekülnie kellett lakosainak.

A Szerencs-patak és a Somos-hegy között található, jellegzetes hegy­aljai település a megye keleti részén Szerencstől 16 km-re. Határában 3000 éves temetkezési helyre bukkantak. Első írásos említése az 1200-as évekből való „Glup”, „Gulup”, „Galoph” alakban. A 13. században az Aba nemzetségbeli Bököny eladta a területet István fiainak. 1354-ben a király Csobajjal együtt Monaky Mihálynak adta, majd 1356-ban az egri káptalan birtoka lett. 1571-től a Golopi-család ősi lakhelye. A 18. század második felében a Vay és a Vécsey családok voltak a terület föl­desurai. A falu keleti szélén, mocsaras patak völgyében Vay Sándor bir­tokán épült az 1800-as években a (régi) Vay-kastély. A két saroktornyos, eredetileg reneszánsz stílusú épületet többször átalakították, látványos park vette körül.

Legyesbénye Zemplén déli részén, Hegyalján található, egy vulkánikus eredetű hegy lábánál fekszik.

Az Aba nemzetségek ősi javai közé tartozott ez a vidék.

A települést az 1330-as években említik először, Begna néven. Később Egyházasbénye, majd Albénye neveken is előfordul. A 14. században külön Albénye és Felbénye létezett.

1428-ban Zsigmond király a falut a Palaghy és Kelecsényi családoknak adományozta. Később I. Rákóczi György és felesége, Lórántffy Zsuzsan­na kapta meg adományként.

A 17. század folyamán a török többször végigpusztította a települést.

Tokaj-hegyalja egyik legnagyobb múltú települése, 2002-től a világ­örökség része. A csupán dél felől nyitott, északról hegyekkel, keletről-nyugatról dombokkal övezett, védett kis völgykatlanban helyezkedik el. A Mádat körülölelő panoráma párját ritkító. Első írásos említése a 13. századból, az Árpád-korból való. A Rákóczi-család az 1600-as évek elején birtokrészeket szerzett Mád területén. A település gazdag múltja a 15-16. században összefonódott a világhírűvé vált tokaji bor termelésé­vel, itt volt a borértékesítés egyik központja, itt határozták meg a tokaji bor árát. Virágkorát a 17-18. században élte. Jelentős zsidó lakosság te­lepedett le, s kapcsolódott be a borkereskedelembe.

Megyaszó Község Zemplén délnyugati csücskében fekszik, Harangod-vidékének központja. Az itt talált bronzkori leletek és a feltárt népván­dorlás kori temető bizonyítja, hogy a terület már évezredek óta lakott hely. A település neve először 1219-ben fordul elő írásos emlékben. A 18. században mezővárosi rangot kapott, ebben az időszakban a Miskolc-Kassa kereskedelmi útvonal érintette települést. A fokozott műemléki védelem alatt álló, gótikus stílusú református templomot az 1600-as években építették újjá, mely köré lőrésekkel ellátott várfalat emeltek. Orgonáját a kassai református templomból vásárolták, szószékeit kararai márványból faragták.

A Zempléni-hegység déli lábaihoz közel elhelyezkedő község, Szerencs­től keletre, Tokaj-hegyalján található.
Fontos vasúthálózati pont, ahol a Szerencs-Sátoraljaújhely és a Szerencs-Nyíregyháza vasútvonalak ágaznak el. A település nevét a történelmi feljegyzések 1298-ban említik először, amit Lehel fia Sumbor nevéből származtatnak. A község urai a történelem folyamán gyakran változtak, több pereskedés ismert a megye nemesei között a községért. A számos kúriával és szőlőbirtokkal rendelkező falu birtokosai között 1593-ban szerepel először a Rákócziak neve. 1665-ben Mezőzombort II. Lipót császár különféle szabadalmi jogokkal ruházta fel, ám később fejlődése megtorpant. Az egyházak szerepe mindig fontos volt a falu életében. Az Árpádok korában főesperesség volt itt. Ma református, görög katolikus és római katolikus templom található a településen.
A községben több intézmény gondoskodik a lakókról: házi orvosi rende­lés, általános iskola, napközi otthonos óvoda, családsegítő és gyermek­jóléti szolgálat, valamint idősek klubja. Infrastruktúrája jól kiépített: vízvezeték-hálózat, szennyvízcsatorna, gázvezeték, kommunális hulla­dékgyűjtés szolgálja a lakosságot.
A falu bora már a múltban is a tokajiéval volt egyenértékű, de lakossága életében a tiszai halászat is fontos szerepet játszott.
A község híres műemlék jellegű épülete a Patay, vagy más néven a Sárga borház a 37-es főút mentén, a falu határában. Ma étterem működik benne. A település nevezetessége a Bortó, mely forrásvízből táplálko­zó mesterséges tó. Környezetében színvonalas panzió, faházak és strand, vendéglő várja az érdeklődőket. A település 2002-ben a világörökség részévé vált Tokaj-hegyalja világörökségi diplomájának elnyerésével.

A Tokaj-hegyaljai borvidék egyik nagy múltú települése. Monokról Anony­mus Gesta Hungaroruma is említést tesz. A település legkorábbi írott emlé­ke 1392-ből származik. Monok neve többek szerint személynévből alakult, melynek alapjául a monoh szó barát, szerzetes jelentése tekinthető.
A község híres szülötte Kossuth Lajos. A „legnagyobb magyar” egykori szülőháza 1949 óta a Kossuth Emlékmúzeumnak ad helyet. A copfstílusú épülettel szemben található a Kossuth-park Kisfaludy Strobl Zsigmond egész alakos bronz Kossuth-szobrával.
A falutól délnyugatra lévő domb tetején épült fel a Monaky-család reneszánsz kastélya, mely több mint 500 éve áll, ma Reneszánsz Kastély Szálló, amely­hez reneszánsz lovagéttermet terveznek. A település kevésbé ismert műemlé­ke az 1750-ben épült Andrássy-kastély. 1914 óta iskola működik benne.

A település a Taktaköz középső részén fekszik. A régészeti leletek tanúsá­ga szerint már az őskorban lakott hely volt. Nevét – melyet valószínűleg az Aba nemzetségbeli Prud ispán után kapott – Árpád-kori okleveleink­ben is megtalálhatjuk. Az 1300-as években templomos helyként említet­ték. 1562-ben már működött itt a református egyház. A török korban a környék lakói a Tisza és a Takta mocsaraiba menekültek a háborús pusz­títások idején. A 18. században a környék legnagyobb birtokosa a Patay család volt, akik kastélyukat is itt építették fel. Az 1752-es tűzvészben az egész falu leégett, ekkor vált használhatatlanná régi temploma is. A ma látható református templom 1803-10 között épült fel.

Rátka község a világörökség részét képező Tokaji Történelmi Borvidék egyik német nemzetiségi települése. A településről az első írásos adat 1255-ben jelenik meg. 1567-ben azon zempléni települések között em­legetik, melyeket feldúlt a török. A község a regéci uradalom részeként a Rákóczi család birtoka, 1697-től teljesen lakatlan. 1716-ban Trauthson János Lipót Donát herceg kapta meg a tulajdonjogot. Fia, Trauthson János Vilmos a Német Római Birodalom alattvalói közül hívott be telepeseket. Így népesült be 1750-ben, majd 1785-ben újra a község Schwarzwald és a Bódeni tó környékéről érkező családokkal.

Az aprócska település a Harangod dombvidékén fekszik, Szerencstől és Miskolctól 25-25 km távolságra. Sóstófalva története régi időkre vezet­hető vissza. A régészek neolit település nyomait tárták fel a környéken. A 19. századig a község nem a mai helyén, hanem a Hernád folyó bal partján helyezkedett el. Egy 1387-es irat szerint ekkori neve Hoporty volt. A folyó gyakori áradása, a földcsuszamlások alkalmatlanná tették a települést a terjeszkedésére, így 1870 körül új helyen kezdtek el épít­kezni. A Megyaszó felé eső réten volt egy kis tó, mellette élt egy Sós nevű uradalmi gazda.

A Taktaköz kapujában fekvő település eredete az ősidőkre vezethető visz­sza, amit a bronz- és vaskori leletek bizonyítanak. A községet a Váradi Regestrum említi 1211-ben „Horkyan” néven. A honfoglalás idején Tö­hötöm fiától,Horka vitéztől kaphatta nevét a terület, s hamar birtokba is vették mint kapuvidéket. Kezdetben az Abák birtoka volt, 1352-ben Nagy Lajos király több más településsel a Zudar-családnak adományoz­ta. A 14-15. században többször cserélt gazdát.
A 16. század második felében kétszer is feldúlták a törökök. A század végén Rákóczi Zsigmond kezére került. 1687-ben ismét megtámadták a törökök, a település 30-40 éven át kihalttá vált, lakói a Taktaköz nádasaiban bujkáltak. Sok fa­lusi részt vett az 1697-es hegyaljai felkelésben. 

A Taktaköz a közép-tiszai ártér legészakibb kistája. Területének nagy ré­sze folyó menti hullámtér, öntésföldekkel és ligeterdő maradványokkal. Anonymus szerint az Abák ősi birtokához tartozott. 1332-ben „Chimis”, az 1352-es Anjou-kori okmánytárban „Kenbez Tacta” formában emlí­tették.
A megye keleti peremén a Taktaköz nevű sík tájon, a Tisza közelében elhelyezkedő falu, nem azon a helyen volt, ahol ma fekszik. 150 évvel ezelőtt a régi község, Ókenéz, alig egy kilométerre feküdt Tiszadobtól, közvetlenül a Tisza partján. Akkor Kenyízsnek nevezték, s teljes egészé­ben a Tisza szeszélyétől függött az itt élők élete, ami igencsak viszontag­ságos volt, mert a „vásott” Tisza szinte minden évben tönkretette az itt élők házait. Amikor a Tiszát szabályozni kezdték, s a vizet új mederbe terelték a falu népe a mai helyükön telepedtek le. Ezért tartja azt a száj­hagyomány, hogy a község kétszer született.

A Takta patak melletti település területéről neolitikus gödrök, szkíta sí­rok és római cserepek kerültek elő. A falu az Árpád-házi királyok idejé­ben keletkezett. 1227-ben „Zada” néven említik az írásos emlékek. Az 1270-es években a Zud nemzetségből való Bikkfiai Jakab fia, Simon volt a birtokosa.
A 14. században építették sáncokkal körülvett földvárát, melynek a kö­zeli Takta patak adta a nevet. A földvár a 14. században a Monaky, majd a Doby-család kezébe került.
A település lakói alaposan megszenvedték az elmúlt évszázadok történel­mi viharait, de mindig talpra álltak.

A Tokaji (Zempléni)-hegység dny-i lábánál meghúzódó nagyközség egyik jelentős szőlő (bor)termelő települése a világörökség részének nyilvání­tott Tokaj-hegyaljának. A geodézusok mérései szerint Európa mértani középpontjában fekszik. A település főterén, műemléki környezetben áll a római katolikus templom, a Rákóczi-kúria, valamint a Maillot-kastély. A település alatt húzódó híres Rákóczi-pince szintén a védett építési kör­nyezet részét alkotja. Az eredetileg gótikus, most barokk stílusú római katolikus templomot Szent László tiszteletére építették a 14. sz. elején.

Tiszalúc Miskolctól 20, Tokajtól 30 km távolságra, a Harangod mező délkeleti részén, a Takta holt-tiszai torkolatánál található nagyközség. Már az őskorban lakott telep volt. Legrégebbi őskori emlékei a csiszolt kőkorszakból valók, de bronzkori leleteket is találtak itt. A honfoglalás alatt Lucnál a Tiszán kikötő és rév volt, itt eveztek át Árpád vezér követei is. Anonymus „Lucy” néven említi. A 17. század végén hajdúváros, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1642-ben telepített itt le hajdúkat.
A település címere az 1697-es évszámmal ellátott pecsétnyomó alapján ké­szült, amely kardot tartó kart és fölötte ötágú koronát ábrázol. A korona a címerben nem a királyság, hanem a hatalom, a közigazgatás jelképe, a kardot tartó kar pedig arra utal, hogy Tiszalúc hajdúváros volt a 17. században, lakói fegyverrel szolgálták a hazát.

A község a Hernád folyó völgyében a történelmi Zemplén kapujában található. A szerencsi kistérség, ezen belül a Harangod vidék része. Mis­kolctól és Szerencstől 22-25 km távolságra fekszik.
A község első írásos említése 1416-ból való, Zsigmond király adomány­levelében szerepel „Chanalos” formában. 1472-től Mátyás király birto­ka volt. 1585-ben foglalta el a török. A Rákóczi szabadságharc idején, 1710-ben a pestis tizedelte meg a lakosságot. Mivel a Hernád folyó part­ján feküdt a település, a víz többször elmosta. Így 1865-ben költözött a falu mai, védettebb helyére.
Az Újcsanálos nevet a község az 1904-es névrendezés óta használja ebben a formában.