- www.szerencs.hu - Szerencs város honlapja

2012. május 22.
kedd
Szöveg méret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Főoldal Önkormányzat Önkormányzati hírek Felüljárón megyünk a Fecskésre?

Felüljárón megyünk a Fecskésre?

Email Nyomtat PDF

altA Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tervei szerint 15 éven belül felüljáró épülhet a fecskési vasúti átjáró felé. Legalábbis ez az elképzelés volt a témája annak a lakossági fórumnak, melyet az önkormányzat hívott össze 2011. november 3-ára a Rákóczi-várba.

Az érdeklődőket Koncz Ferenc köszöntötte, és kiemelte, hogy ez a projekt egy hosszú távú elképzelés, amelynek azonban már most vannak támogatói és ellenzői.

Barta Endre, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) projektvezetője „Vasútvonal és környezetének fejlesztése” címmel tartott rövid tájékoztatást. Ismertette azt a beruházást, amelynek keretében 2015-ben elindul a Budapest-Hatvan-Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vonal fejlesztése. Mint elhangzott, 2008-ban kaptak támogatást az Európai Uniótól, és 2011 volt a tervezés éve. Ezt követi majd 2012-ben az engedélyezési terv elkészítése, 2014-ben a létesítési engedély ügyintézése, a következő évben a Budapest-Hatvan közötti szakasz átépítésének elkezdése, és majd valamikor 2022-25 között a szerencsi állomás átépítése és a felüljáró kialakításának megvalósítása.
A NIF képviselője szólt arról is, hogy a vasúti fejlesztések következtében Szerencsről várhatóan félóránként fognak a vonatok indulni, ami miatt a fecskési átjáró szinte folyamatosan le lenne zárva. Hangsúlyozta, hogy az elhangzottak csak tervek, a dátumok is bizonytalanok, számtalan változás várható még az üggyel kapcsolatban.

Az UTIBER Közúti Beruházó Kft., mint tervező cég képviseletében Mercz Gábor és Püski Ottó ismertette a projektet. Szemléltették az elkészült terveket, majd bemutatták a megvalósítás menetét. Beszámoltak az állomás teljes átépítéséről, akadálymentesítéséről, amely által az épület a kor elvárásainak megfelelővé válik. A felüljáróval kapcsolatban elhangzott, hogy a szaktárca indokoltnak látta a külön szintű átépítést. Hozzátette, hogy ha ezt a tervet a képviselő-testület elfogadja, akkor a jövőben is ezzel dolgoznak tovább.
Püski Ottó kiemelte, hogy a felüljáró kialakításával a jelenlegi nyomvonalhoz képest minimális lesz az eltérés, de ez bizonyos, hogy a tervezett útvonalat érintő épületeket ki kell majd sajátítani. A műtárgyak megőrzésére (hidak), azok átalakítására, bővítésére viszont kiemelt hangsúlyt fektetnek.

Az érdeklődők kérdésére válaszul elhangzott, hogy a tervezők szerint az út - sávbővítéssel - körülbelül 8-9 méter széles, a felüljáró közel 8 méter magas lesz, 8 % alatti emelkedővel. A felüljáró a Kandó Kálmán úton, a vasútállomás felé tartó elágazás után indul majd és a fecskési Kazinczy utcáig fog tartani.
Felmerült még a csapadékvíz problémája, amely a tervezett útról ömlik majd le. Ezt valószínűleg a Szerencs-patakba vezetik el, valamint a - szerencsi oldalon - meglévő befogadóba kötik be. A közelben élők jelezték, hogy a jelenlegi befogadók sem tudják elnyelni a csapadékvizet. Püski Ottó szerint ennek a problémának a megoldását is bele lehet kalkulálni a tervezésbe, mint járulékos költséget. A felvetéshez a polgármester hozzáfűzte, hogy 100 millió forintos támogatást nyertek el a Szerencs-patak árvízvédelemmel kapcsolatos munkálataira, valamint 400-500 millió forintot a csapadék-elvezetés megoldására. Reményét fejezte ki, hogy ezen munkálatok elvégzése után nem fordul elő többször a közelmúltban bekövetkezett vízügyi katasztrófa.
A tervezők ismertették azt is, hogy az idősek, gyalogosok és kerékpárosok számára megmarad a sorompós rendszeren való átkelés lehetősége, így nem kell az emelkedőn megtenniük az utat. Felmerült, hogy a Malomtanya útját is csatlakoztatni fogják az újonnan megépülő szakaszhoz, és a kettőt egy szintbe hozzák.

Javaslatként hangzott el aluljáró építése a felüljáró helyett. Azonban a szakemberek szerint ennek kialakítása a Szerencs-patak közelsége miatt nagyon költséges lenne, mivel speciális szigetelést és burkolást igényel.
Az egyik helybeli lakos elmondta, hogy évekkel ezelőtt a MÁV is készített terveket a felújításra, amely azonban csak két lakóépületet és egy MÁV ingatlant érintett volna a kivitelezés során. Válaszként elhangzott, hogy ezt is figyelembe vették a tervezők, de a régi tervek alapján a felüljárónak nagyobb a dőlésszöge és hosszabb áthidalást kívánt a Szerencs-patak miatt, valamint az áramvezetékek is nagyobb területet vesznek igénybe a mostani tervekhez képest.
A fórum végén Koncz Ferenc megköszönte az érdeklődők részvételét, és ígéretet tett rá, hogy a jövőben tartandó fórumokról is időben tájékoztatni fogják az érintett lakosságot.   

 

Hozzászólások  

 
#1 Pöstyéni György 2011-11-15 07:35
A T. tervezők, mind kreativitás, mind hozzáértés hiányáról tettek tanúlságot. Cél a minél nagyobb bekerülési költség - a tervezési díj ezzel arányos - és a rombolás. Sajnálom, hogy hivatali elfoglaltságom miatt személyesen nem lehettem jelen a fórumon. Ennél frappánsabb megoldások is léteznek/létezhetnek.
Idézet
 

Az egészség a főszereplő

Ismét megrendezik a szerencsi egészséghét elnevezésű programsorozatot 2012. május 29.-június 1. között, amikor is minden esemény és megmozdulás az egészségmegőrzésről szól. A jelszó változatlan: Válassz új szenvedélyt! Válaszd az egészséget!

További cikkek:

Diákakadémia a Cukormúzeumban

A Diákakadémia évadzáró előadása 2012. május 22-én, kedden 16 órától. Helyszín: a Cukormúzeum felújított előadóterme.

További cikkek:

Rendbe tesszük a földtulajdont!

A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012 májusában társadalmi célú, lakossági felhívó kampányt indít, amely az osztatlan közös földtulajdonban lévő termőföld tulajdonviszonyainak rendezését kívánja elősegíteni.

További cikkek:

A Szerencsi Rendőrkapitányság hírei

A Szerencsi Rendőrkapitányságon eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki 2012. április 26-a 19 óra és 2012. április 27-e 7 óra közötti időben egy megyaszói lakóház udvarára a nyitott kapun keresztül bement, majd a lakáshoz tartozó kamra kulccsal zárt ajtaját kifeszítve onnan eltulajdonított több élelmiszert, illetve használati és híradástechnikai eszközöket.

További cikkek:

Eseménynaptár

<<  Május 2012  >>
 Hétfő  Kedd  Szerda  Csütörtök  Péntek  Szombat  Vasárnap 
   2  3
  91013
16171820
2526
28293031   

Koncz Ferenc
polgármester
Üzenet küldése

Testvérvárosaink

GeisenheimHesperingenMalchinNyárádszeredaPodgoraRozsnyó

Kiemelt linkek

iFi PontZöld Elek

Időjárás