A szerencsi csokoládégyártás valódi értékmentés, ugyanis abban, hogy van magyar csokoládé, Szerencsnek óriási része van – mondta dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter köszöntőjében a IV. Országos Csokoládéfesztiválon.
A magyar csokoládét ma már a legjobbak között jegyzik, majd hozzáfűzte, hogy a világ minden szegletébe igyekeztek eljuttatni a zempléni édességet a soros magyar EU-elnökség idején, hiszen része volt annak a csomagnak, amelyben a magyar ízek, termékek megjelentek.
Mindez pedig azt a marketinget jelzi, amelyet a Kormány végez annak érdekében, hogy helyreállítsa az ország megbecsülését, és hogy újra ismertté tegye a hungaricumokat.
A Kormány célja a cukorgyártás helyreállítása is. Új feladatként határozta meg a miniszter a cukoripar jelenének, jövőjének az áttekintését, a végső cél pedig az, hogy „újra legyen erős, izmos magyar cukorgyártás” – hangsúlyozta dr. Fazekas Sándor. Mint mondta, jelenleg ennek az előkészítése zajlik, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez sikeres legyen. Az egyik legvalószínűbb helyszín – ha erre lehetőség nyílik – Szerencs lehet, ahol ennek már hagyománya van.
Ezt még több feladatnak kell megelőznie, így az európai uniós cukorkvóta-tárgyalások során kvótát kell szereznie Magyarországnak. A jelenlegi kvótarendszer a 2014-2015. gazdasági évig tart.
Fotó: Serfőző László



Önkormányzat 













Hozzászólások
Hazalátogatva megdöbbenve láttam a cukorgyár maradványait, szégyen hogy megsemmisítetté k, hiszen építészetileg is csodálatos volt.
Ez a két üzem biztosította Szerencs és környező falvak lakosainak nagy százalékban a megélhetését.
Nem most kell kapkodni, hogy újra építik. Szerencs hírnevét tették tönkre. "Giccses" Hegyalja kaput építettek gondolom nem kevés költséggel, inkább a gyárat fejlesztették volna.
A Gyár kéménye már messziről látszik az elég jelképe Szerencsnek.
Bár a múltat visszaépíteni nem lehet, kívánom, hogy a projekt megvalósuljon!! !!
Azért pedig, hogy a titkárúrnak legyen feladata kár minden cikket átvenni más hírportálokról! :)
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.