- www.szerencs.hu - Szerencs város honlapja

2012. május 22.
kedd
Szöveg méret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Főoldal Önkormányzat Önkormányzati hírek Észak-keleti Református Találkozó – Tokaj

Észak-keleti Református Találkozó – Tokaj

Email Nyomtat PDF

Az erdélyi református magyarság, a kárpátaljai és szlovákiai testvérek, s nem utolsósorban a térségben élő magyar református hívők első alkalommal tartották július 1-3. között Tokajban hitéleti rendezvényüket.

E sorozatban négy szerencsi előadó is részt vett; a Kormorán koncerten Petró Dalma díszvendégként - immár 4. alkalommal – énekelt. A Bocskai István Gimnázium tánckara július 2-án mutatkozott be nagy sikerrel, míg Ringer István tárogatón működött közre Kádár Ferenc nagytiszteletű úr evangelizációján. A szerencsi református kórus ugyancsak fellépett a Kulturális és Konferencia Központ (Zsinagóga) nagytermében tartott kórustalálkozón.
A határon túlról mintegy 300 résztvevő jelezte érkezését.
E hagyományteremtő szándékú rendezvény ötletgazdája, motorja Dr. Börzsönyi József esperes volt, míg a helyi egyházközség önkéntesei nemcsak egy sátorban, hanem ifjaik a rendezvény szervezésében is tevékenyen részt vettek. Felvetődött, hogyha Szerencs megfelelő mennyiségű szálláshelyet tudna biztosítani, akkor legközelebb városunk is fogadhatná e kétévente ismétlődő alkalmat.
Az esemény részleteiről külön fogunk tudósítani.

Szerencs, 2011. július 4.

Egeli Zsolt  

 

Az egészség a főszereplő

Ismét megrendezik a szerencsi egészséghét elnevezésű programsorozatot 2012. május 29.-június 1. között, amikor is minden esemény és megmozdulás az egészségmegőrzésről szól. A jelszó változatlan: Válassz új szenvedélyt! Válaszd az egészséget!

További cikkek:

Diákakadémia a Cukormúzeumban

A Diákakadémia évadzáró előadása 2012. május 22-én, kedden 16 órától. Helyszín: a Cukormúzeum felújított előadóterme.

További cikkek:

Rendbe tesszük a földtulajdont!

A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012 májusában társadalmi célú, lakossági felhívó kampányt indít, amely az osztatlan közös földtulajdonban lévő termőföld tulajdonviszonyainak rendezését kívánja elősegíteni.

További cikkek:

A Szerencsi Rendőrkapitányság hírei

A Szerencsi Rendőrkapitányságon eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki 2012. április 26-a 19 óra és 2012. április 27-e 7 óra közötti időben egy megyaszói lakóház udvarára a nyitott kapun keresztül bement, majd a lakáshoz tartozó kamra kulccsal zárt ajtaját kifeszítve onnan eltulajdonított több élelmiszert, illetve használati és híradástechnikai eszközöket.

További cikkek:

Eseménynaptár

<<  Május 2012  >>
 Hétfő  Kedd  Szerda  Csütörtök  Péntek  Szombat  Vasárnap 
   2  3
  91013
16171820
2526
28293031   

Koncz Ferenc
polgármester
Üzenet küldése

Testvérvárosaink

GeisenheimHesperingenMalchinNyárádszeredaPodgoraRozsnyó

Kiemelt linkek

iFi PontZöld Elek

Időjárás