A Kormány 2011. decemberi döntése értelmében Szerencs a szociálisan rászorulók részére a téli fűtéshez 100 m3 mennyiség tűzifa megvásárlásához támogatásban részesült.
A hétvégére előre jelzett rendkívüli időjárás miatt tartott ülést
február 1-jén polgármesteri hivatalban a Helyi Védelmi Bizottság.
Koncz Ferenc elnök bevezetőjében kiemelte, hogy a meteorológiai
szolgálat által előrejelzett hideg és várható jelentős havazás miatt van
szükség az egyeztetésre. A jelentések szerint fel kell készülni mínusz
15-20 fokos fagyokra, erős szélre és akár 50-60 cm-es hótakaróra is. A
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Védelmi Bizottság 2012. január 31-én
meghozott határozatát Sárándi István ismertette jelenlévőkkel. Mint
elhangzott, a rendkívüli időjárási körülmények miatt jelentkező
feladatok maradéktalan végrehajtása érdekében polgármestereket levélben
értesítették. A településeken fel kellett mérni a bevonható technikai
eszközállományt.
Szerencsen a Kulcsár Anita Sportcsarnok szolgál
majd szükségszálláshelyként. Szó volt arról is, hogy az
alapélelmiszereket az időjárási viszontagságok ellenére is biztosítani
kell a lakosság számára és nagy figyelmet kell fordítani a a
hajléktalanok ellátására is.
Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. január 26-án tartotta az év első ülését a polgármesteri hivatal nagytanácskozó termében. Az első napirendi pontban Szabó Lászlóné, a városfejlesztési csoport vezetője a helyben központosított közbeszerzési eljárásokra vonatkozó önkormányzati rendelet megalkotására vonatkozó javaslat elhalasztását kérte a jelenleg folyó jogszabályi változások miatt. Indítványát a testület egyhangúlag elfogadta. Takács István, a Városüzemeltető Non-profit Kft. ügyvezetője javasolta a testületnek a helyiségbérlettel kapcsolatos helyzet áttekintését, illetve az ebből adódó feladatok meghatározását, valamint Szerencs város nevelési-oktatási intézményeiben fizetendő étkezési térítési díjak megállapítását. Elhangzott, az étkezési térítési díjat a vállalkozás csak minimális mértékben növelné (4 %-kal). A testület elfogadta a javaslatokat. Koncz Ferenc kiemelte, hogy a különféle rendezvényeket (legyen az városi vagy magán, pl. esküvő) a Városüzemeltető Non-profit Kft.-hez, a városi konyhákhoz kell vonzani, amely így ténylegesen be tudná tölteni a vállalkozási funkcióját is. A polgármester mindkét témával kapcsolatban újbóli tárgyalásokat indítványozott, amelyekre várhatóan két hónap múlva térnek vissza a városatyák.
A képviselők határozatban fogadták el a Képviselő-testület 2012. évi munkatervének módosítását. Ezt követően a városatyák döntöttek a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló helyi rendelet módosításáról, valamint a szilárd hulladék kezesével összefüggő közszolgáltatási díjakról szóló helyi rendelet módosításáról.
Különfélék napirendi pont alatt szó volt a talajterhelési díjról, melyet 2012. február 1-jétől a tízszeresére fognak emelni, és 2013-tól kell megfizetni. Ezért azt javasolják a lakosságnak, hogy aki teheti, még az évben építtesse ki a csatornarendszerét és köttesse rá a városi szennyvízhálózatra. A hálózatra való kötésnek díja nincs, az érintetteknek a kiépítéshez szükséges munkálatok merülnek fel költségként.
A városatyákat tájékoztatták még a takarékhitel-szerződéssel kapcsolatos elszámolásról, a téli szünet meghosszabbításával járó megtakarításokról, amely 2,5 millió forint megtakarítást jelentett. Elhangzott még egy, a Zempléni Nyári Tárlattal kapcsolatos tájékoztató. A polgármester elvi hozzájárulást kért a rendezvény megszervezéséhez, amelyet a testület megadott. Így a közművelődési tanácsnok a tárlathoz csatlakozó városokkal felveszi majd a kapcsolatot, s egyeztet a kiállítás ügyében.
A polgármester arról is tájékoztatta a testület tagjait, hogy Nagy László füzéri lakos felajánlotta elhunyt édesapja, Nagy Ferenc könyveit a városi könyvtár számára. Az adomány 223 db könyvből áll.
Zárt ülés keretében tárgyalták a képviselők a helyi kitüntetések adományozását, valamint egy fellebbezési ügyet, amely egy átmeneti segély elbírása ügyében terjesztettek be.
Az ülésről készült jegyzőkönyv hamarosan olvasható lesz honlapunkon.
A városban dolgozó közalkalmazottakat, köztisztviselőket és az önkormányzati tulajdonú cégek munkatársait hívta újévköszöntő találkozóra január 11-én Szerencs polgármestere.
Elkészült a parlament vizsgálóbizottságának cukorgyárak privatizációjáról szóló jelentése.
Dr. Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter öt nyugalmazott szerencsi pedagógusnak adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmet 2011 decemberében.
A belső-mongóliai Hohhot város (Kína) Kereskedelmi és Iparkamarájának delegációja látogatott november 21-én Magyarországra. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében megtartott magyar-kínai üzletember találkozón főként nagyvállalatok és szakmai szervezetek döntéshozói fogadták a 26 fős kínai delegációt, akik magyarországi ingatlanfejlesztésbe, megújuló energián alapuló energetikai és mezőgazdasági projektekbe kívánnak befektetni.
Az Európai Unió pénzügyi támogatásával, Szerencs Város Önkormányzatának gesztorságával indult útjára 2008-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyolcvanegy települését érintő ivóvízminőség-javító projekt. Az önkormányzatok által létrehozott társulás november 29-én, Szerencsen tartotta meg soron következő ülését, ahol többek között a projekt második szakaszának pályázatáról is döntés született.
Mint arról korábban is beszámoltunk, 2010 márciusában kezdődött a 37-es főút Szerencsen átvezető szakaszának felújítása. Az eredeti tervek szerint felújítják, illetve megerősítik a városon átvezető 2,5 kilométeres útpálya burkolatát.
A szerencsi polgármesteri hivatal előtt elhelyezett adventi koszorú harmadik gyertyáját 2011. december 11-én gyújtották meg.
Ünnepélyes keretek között írta alá a horvátországi Podgora és Szerencs polgármestere a testvérvárosi szerződést 2011. november 24-én. A polgármesteri hivatal tanácskozó termében rendkívüli testületi ülésen került sor a partnerség hivatalossá tételére a dalmát tengerpart gyönyörű kis településével. Koncz Ferenc elmondta, hogy a testvérvárosi kapcsolat kialakítása civil kezdeményezés alapján még az előző önkormányzati ciklusban kezdődött. Bereczk József, városunk lakója évek óta kapcsolatot tart az ott élőkkel, ezért ő tett javaslatot egy testvérvárosi együttműködés létrehozására.
Szerencs Város Képviselő-testülete 2011. november 17-én tartotta munkaterve szerinti következő ülését a polgármesteri hivatal nagytanácskozó termében. Elsőként a testület tájékoztatót hallgatott meg Szerencs város általános iskolás gyermekeinek egészségi állapotáról, különös tekintettel a krónikus betegek gondozására. Dr. Borbély Zsuzsanna kistérségi tiszti főorvos és dr. Bobkó Géza, az ESZEI igazgató főorvosa ismertette a helyi körülményeket. Elhangzott, hogy az általános iskolai feltételek adottak a szükséges ellátáshoz, hiszen a városban lehetőség van gyógytestnevelésre, gyógyúszásra. Dr. Bobkó Géza hangsúlyozta az egészségre nevelés fontosságát is, amelyet a különböző oktatási intézményekben tájékoztató formájában mutatnak be a fiatalok számára.
A 150 ezredik Széchenyi Kártya és az első Agrár Széchenyi Kártya átadása alkalmából szervezett ünnepséget november 14-én Szerencsen a KA-VOSZ Zrt., a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei szervezete.
A 2010-es esztendő közepén Szerencsen is súlyos problémákat okozott az árvíz, és szakemberek, laikusok egyaránt úgy vélték, hogy minél előbb hozzá kell látni az árvízvédelmi hiányosságok felszámolásához.
A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény értelmében Szerencs Város Önkormányzata a szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint biztosítja a lehetőséget, hogy az állampolgárok, a nem állami és nem önkormányzati szervek, szervezetek véleményt nyilváníthassanak az önkormányzat egyes rendelet-tervezeteiről.
A véleménynyilvánításra a város hivatalos honlapján van lehetőség: az éppen aktuális, döntés előtt álló helyi rendelet-tervezetek kapcsán írhatják meg véleményüket, gondolataikat a weboldalon keresztül.
A véleményezését itt írhatja meg.
"Bízom benne, hogy az önkormányzatok arra használják a pályázati pénzeket, amire kérték: közüzemi tartozásaik és az elmaradt bérek kifizetésére” – mondta Tállai András önkormányzati államtitkár az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok (ÖNHIKI) támogatásának II. ütemének eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
A szerencsi római katolikus plébániára az idei év nyarán érkező Darvas László még nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy sor kerülhet a hivatalként és otthonaként is funkcionáló épület felújításra.
Szerencs Város Képviselő-testülete 2011. október 20-i zárt ülésén döntött arról, hogy ebben az esztendőben kik részesülnek anyagi támogatásban a 6/2005. (III. 29.) rendelettel alapított, a kiváló főiskolai, egyetemi hallgatókat segítő pályázat keretében.
Szerencs Város Önkormányzata a 2011. október 20-i testületi ülésen zárt ülés keretében két napirendi pontot tárgyalt meg. A városatyák döntöttek a kiváló főiskolai, egyetemi hallgatók támogatásának odaítéléséről (részletek itt), valamint elfogadták a Mátra Cukor Zrt. ajánlatát, miszerint 5.000.000 Ft + ÁFA vételáron megvásárolja az önkormányzat a volt cukorgyár területéből kialakított Szerencs belterület 2023/13 hrsz.-u., 4 ha 3368 m2 területű, kivett üzemi terület megnevezésű, műemléki védelem alatt álló ingatlant.
Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete éves munkaterv alapján végzi munkáját. A munkatervet általában az év utolsó testületi ülésén tárgyalja és hagyja jóvá a Képviselő-testület.
Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. október 20-án (csütörtök) 9 órától tartja következő, munkaterv szerinti ülését a polgármesteri hivatal emeleti tanácskozó termében. Az ülés napirendje és előterjesztései megtekinthetők (itt).
A testületi ülés élőben megtekinthető lesz honlapunkon.
Idősek Napja alkalmából köszöntötték a szerencsi időskorúakat 2011. szeptember 30-án a Rákóczi-vár színháztermében.
Szerencs Város Képviselő-testülete 2011. szeptember 9-én rendkívüli ülést tartott a polgármesteri hivatal nagytanácskozó termében.
Koncz Ferenc, Szerencs Város Polgármestere a 2009–2010. évekre vonatkozóan célvizsgálatot rendelt el az önkormányzat intézményeinél gépjármű beszerzésekkel kapcsolatosan.
2011. szeptember 1. napjától - az energiatámogatással kapcsolatos kormányzati döntésekkel összhangban - változnak a szociális törvény alapján adható lakásfenntartási támogatás jogosultság feltételei.
Az Országgyűlés 2011. június 27-én hozta létre a cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottságot 302 igen szavazattal (Fidesz, KDNP, Jobbik, LMP) és 46 tartózkodással (MSZP).
Szerencs polgármestere a HírTV műsorában beszélt a cukorgyárak bezárását vizsgáló bizottság munkájáról.
Szerencs Város Képviselő-testülete 2011. július 20-án két rendkívüli testületi ülést is tartott a polgármesteri hivatal nagytanácskozó termében.
A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 41./A §-a (9) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján
Idézést kapott Szerencs város polgármestere a helyi végrehajtótól; jelenjen meg fogadóóráján kávé mellett egy kellemes beszélgetésre, hogy miként kívánja a város adósságának egy részét rendezni, egy budapesti, Andrássy úti székhelyű, de két településsel arrébb Hegyalján – többek között – vendéglátóipari kombinátot működtető cég felé. Amikor az ember fia sorban áll vagy sorban ül a végrehajtó fogadónapján, leperegnek előtte életének rövid filmjei, hogy is jutott idáig.
Megújult rendszerben, a vidékfejlesztési célokat is szem előtt tartva fordít több mint kétmilliárd forintot nyári gyermekétkeztetésekre a Kormány.
2011. július 4-én újabb sikert könyvelhetett el a szerencsi választókerület képviselője, hiszen az Országgyűlés A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság tagjává választotta.
Az erdélyi református magyarság, a kárpátaljai és szlovákiai testvérek, s nem utolsósorban a térségben élő magyar református hívők első alkalommal tartották július 1-3. között Tokajban hitéleti rendezvényüket.
A 775 éves malchini ünnepségsorozat újabb állomására került sor 2011. június 24-26. között. E hétvégén rendezett népünnepély csúcspontja a városban évente szokásos felvonulás ünnepi kibővített változata, melyre meghívást kapott a volt NSZK-s testvérváros Itzehoe, a luxemburgi Hesperange, s városunk küldöttsége.
A Múzeumok Éjszakája elnevezésű rendezvényt 2003-tól tartják meg évenként egyfajta könnyed, nyáresti kirándulásként.
Szerencs Város Önkormányzata és partnerszervezetei 2011. június 13-án ünnepélyes keretek között adták át a „Szerencs, történelmi városközpont műemlék épületegyüttesének és környezetének felújítása” című projektet.
A rendezvénysorozat 10 órától vette kezdetét a református templomban, ahol hálaadó istentiszteletet tartottak.
A projekt hivatalos átadása 14 órától kezdődött a Rákóczi-vár déli bejáratánál.

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében Szerencs és a kistérség hat települése közel 70 millió forint Európai Uniós támogatásból fejlesztheti könyvtárait.
A Kormány 2011. decemberi döntése értelmében Szerencs a szociálisan rászorulók részére a téli fűtéshez 100 m3 mennyiség tűzifa megvásárlásához támogatásban részesült.
Ötödik alkalommal rendezik meg az Örök Mozgásban Táncestet 2012. február 25-én, szombaton 17 órakor a Kulcsár Anita Sportcsarnokban.
Az asztalitenisz bajnokságokban mindkét csapatunk idegenben játszotta le a 11. fordulót 2012. január 28-án.
Szerencs Város Önkormányzatának, Polgármesteri Hivatalának "becsülete" 1-1 Millió Ft-ot ért volna a per szerint. A jogvita több millió forintjába került az adófizetőknek. A per tényét eltitkolták, a testületet sem tájékoztatták.
Kerekasztal. Ébred az ország, s ennek nemcsak a politikában, a magyar föld és a magyar termények védelmében is meg kell majd mutatkoznia.
Vízkereszt után kezdődik a farsang időszaka, ami abból is látszik, hogy egyre-másra invitálják a mulatságokba a táncos lábúakat Szerencsen is.
A közlekedésrendészeti osztály szolgálatos beosztottjai értek tetten egy férfit 2012. január 22-én Szerencs-Ond külterületén a Bába-dűlőben lévő vízelvezető árokban, amint engedély nélkül fát vágott ki a Tokaj Vízügy területéről azzal a szándékkal, hogy azt eltulajdonítsa.

Koncz Ferenc
polgármester
Üzenet küldése