ROVATOK

2024. május 7, K
Gizella, Bendegúz

Megalakult Szerencs Város Önkormányzata

Alakuló ülését tartotta 2014. október 21-én Szerencs Város Önkormányzata.

A Rákóczi-vár színháztermében Plávenszky József, a Helyi Választási Bizottság (HVB) elnöke ismertette az október 12-én megtartott önkormányzati választás eredményét, mely szerint Szerencs polgármestere Koncz Ferenc, a képviselő-testület tagjai dr. Egeli Zsolt, Nyiri Tibor, Kiss Attila, dr. Sütő Szilveszter, dr. Takács István, Visi Ferenc, Danyi László és dr. Korondi Klára lettek.

A HVB elnöke kiemelte, hogy az önkormányzati választás szakmai szempontból szabályosan, jól szervezetten zajlott Szerencsen, amiért köszönet illeti a Helyi Választási Iroda vezetőjét és munkatársait is. A megválasztott képviselők letették esküjüket, majd átvették a megbízóleveleiket. Ezt követően a megalakult testület előtt Koncz Ferenc is elmondta polgármesteri esküjét, majd átvette a mandátumot igazoló dokumentumot Plávenszky Józseftől.

Az önkormányzat a polgármester illetményét 448 700 forintban, a költségtérítés összegét 67 300 forintban állapította meg. Dr. Barva Attila jegyző mondta el, hogy a városvezető illetményének mértékét két jogszabály határozza meg, így a képviselőknek nincs mérlegelési joga, továbbá hozzátette, hogy e téren is csökkenés történt, hiszen az elmúlt 12 évben a polgármester illetménye 526 ezer forint volt.

A folytatásban megválasztották az önkormányzat bizottságait. Az ügyrendi bizottság elnöke Kiss Attila, tagjai pedig dr. Sütő Szilveszter és Visi Ferenc lettek. A pénzügyi bizottság elnökévé dr. Takács Istvánt, tagjai sorába dr. Korondi Klárát és Danyi Lászlót választották meg.

Titkos szavazással döntöttek a képviselők az alpolgármesterek személyéről. Koncz Ferenc polgármester javaslatára a képviselő-testület dr. Egeli Zsoltot és Nyiri Tibort bízta meg e feladattal, akik előzetes nyilatkozatuk alapján társadalmi megbízatás keretében kívánják ellátni hivatalukat. Az alpolgármesteri tiszteletdíjat 200 ezer forintban, a költségtérítést havi 30 ezer forintban állapított meg a testület.

Koncz Ferenc a polgármesteri program ismertetését Winston Churchill idézetével kezdte: “...vereségben dac, győzelemben nagylelkűség, békében jóindulat”. A városvezető szerint a képviselő-testületnek és a polgármesternek e gondolatok mentén kell haladnia a jövőben, hiszen – mint fogalmazott – egyértelmű a szavazás eredménye, egyértelmű a győzelem és egyértelmű az is, hogy Istennek hála, békében élünk itt Szerencsen. Koncz Ferenc négy szóban foglalta össze a jövő feladatait: befejezzük, folytatjuk, támogatjuk és megvalósítjuk. – Befejezzük azokat a beruházásokat, az önként és kötelességből vállalt feladatokat melyeket elkezdtünk az elmúlt négy esztendőben. A jövőben is úgy kívánunk dolgozni, hogy az önkormányzat ne csak a várossal, az épületekkel, ne csak a kövekkel, hanem az itt élőkkel élőkkel is foglalkozzon. Szerencs akkor város, ha az emberek is jól érzik magukat benne, és ha az embereknek van közös elképzelése a jövőről, és van jövőbe vetett hitük – fogalmazott Szerencs polgármestere, aki beszéde végén hangsúlyozta: meg kell valósítanunk az önfenntartó várost. Tudomásul kell vennünk, hogy ennek a településnek képesnek kell lennie arra is, hogy önmaga erejéből tudjon boldogulni, melyre jó reményt ad az itt élők munkája.  

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image