Borsod-Abaúj-Zemplén – Megyénkben lesz a legtöbb járás az országban. A végső cél az ügyfélbarát kiszolgálás.
Borsod-Abaúj-Zemplén – Megyénkben lesz a legtöbb járás az országban. A végső cél az ügyfélbarát kiszolgálás.
A Szerencs már kiesett, a Tiszaújváros pedig bennmaradt a második vonalban. Április 1-jén befejeződtek az alapszakasz küzdelmei a férfi kosárlabda NB I/B-ben, és ezen a héten megkezdődik a rájátszás.
Szerencs, 2012. március 10., szombat (MTI) - A német Nordzucker magyarországi érdekeltsége, a Mátra Cukor Zrt. négy évvel ezelőtt,
Négy évvel ezelőtt fejezte be a répacukorgyártást hazánkban a Mátra Cukor Zrt., ekkor végleg bezárult a Szerencsi Cukorgyár kapuja is.
A cukorgyárak privatizációja, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt, magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság jelentést nyújtott be az Országgyűlésnek 2011. december 28-án.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencs mellett a térség további harminc településén élő közel ötvenezer embernek biztosít magasabb szintű járóbeteg-szakellátást a település rendelőintézetében megvalósult több mint 800 millió forintos beruházás, amelyet csütörtökön adtak át.
A világörökség körébe tartozó Tokaj-Hegyalja történelmi borvidéket történeti tájjá nyilvánítja a nemzeti fejlesztési miniszter rendelettervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
Koncz Ferenc szerencsi polgármester meghívásának eleget téve tiszteletét tette Hegyalja Kapujában Czerván György a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára, és Szabó Csaba földügyekkel foglalkozó miniszteri biztos.
Koncz Ferenc országgyűlési képviselő nyitotta meg azt a tárlatot, amely a szerencsi Schlosserné Báthory Piroska művésztanár grafikáit és festményeit állítja reflektorfénybe Tarcalon.
Szerencs város számos 1956-ot idéző helyszínnel, emlékhellyel rendelkezik, így az októberi eseményekre való megemlékezések sorozata már pénteken elkezdődött és vasárnap este a Rákóczi-vár Színháztermében lebonyolított ünnepségen fejeződött be.
„Jó volna, ha a december 11-én megtartásra kerülő születésnapi bulinkon annyi embert látnék Budapesten, mint amennyit most Szerencsen!”
Szerencsi Csokoládé. Továbbá Jászmagyarok, EDDA, a tangóharmonikás Szabó Ádám, MC DC, Glasses, Startkalap, Holdviola, Heaven Street Seven, Ciráda, Killer Surprise, Belmodó fellépései. Ötezertől több fizetős látogató – csak szombaton.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a IV. Csokoládé Fesztivál első estjén minden a csoki körül forgott volna, az viszont tény, hogy ezrek látogattak el a koncertekkel startoló négynapos program első óráira.
Koncz Ferenc polgármester, országgyűlési képviselő, a Csokoládéfesztivál ötletgazdája és Ekker Róbert szobrászművész a TV2 Mokka című műsorában ismertette a Csokoládéfesztivál programját, szóltak a Guinness-rekordkísérletről és csokoládészobrokat mutattak be.
Kimagasló színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át augusztus 20-a alkalmából Börzsönyi József a Zempléni Református Egyházmegye esperese, a Magyarországi Református Egyház Zsinat - Teológiai Bizottság tagja.
Mint cég, az országban egyedüliként kapta meg Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől az „Élelmiszerbiztonságért Díjat” a szerencsi Bonbon kft. augusztus 19-én.
2011. június 13-án pünkösd hétfőjén ünnepélyes keretek között adták át a „Szerencs, történelmi városközpont műemlék épületegyüttesének és környezetének felújítása” című projektet, melynek szerves része volt a szerencsi református templom felújítása is, ahol délelőtt 10 órától hálaadó istentisztelettel kezdetét vette az ünnepélyes rendezvénysorozat.
Ismét megrendezik a szerencsi egészséghét elnevezésű programsorozatot 2012. május 29.-június 1. között, amikor is minden esemény és megmozdulás az egészségmegőrzésről szól. A jelszó változatlan: Válassz új szenvedélyt! Válaszd az egészséget!
A Diákakadémia évadzáró előadása 2012. május 22-én, kedden 16 órától. Helyszín: a Cukormúzeum felújított előadóterme.
Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Házi Bajnokságot az SZVSE súlyemelői 2012. május 20-án.
Szerződés Szerencs Város Önkormányzata és az SZHK Kft. között.
Borsod-Abaúj-Zemplén – Megyénkben lesz a legtöbb járás az országban. A végső cél az ügyfélbarát kiszolgálás.
A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012 májusában társadalmi célú, lakossági felhívó kampányt indít, amely az osztatlan közös földtulajdonban lévő termőföld tulajdonviszonyainak rendezését kívánja elősegíteni.
A Szerencsi Rendőrkapitányságon eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki 2012. április 26-a 19 óra és 2012. április 27-e 7 óra közötti időben egy megyaszói lakóház udvarára a nyitott kapun keresztül bement, majd a lakáshoz tartozó kamra kulccsal zárt ajtaját kifeszítve onnan eltulajdonított több élelmiszert, illetve használati és híradástechnikai eszközöket.

Koncz Ferenc
polgármester
Üzenet küldése